AM: a szövetkezés a mezőgazdaságban is elengedhetetlen
Az együttműködés és a szövetkezés a mezőgazdaságban is elengedhetetlen, a gazdálkodók számára fontos felismerni, hogy tagként tulajdonosnak lenni egy termelői együttműködésben nem kockázat, hanem biztonság – fogalmazott Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért felelős államtitkára a Nemzetközi Szövetkezeti Nap alkalmából rendezett ünnepségen Budapesten, a szaktárca tájékoztatása szerint.
Az MTI-nek küldött közleményben idézik, hogy az államtitkár a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) rendezvényén úgy fogalmazott, a tőkeigényes, gyakran értékesítési kihívásokkal küzdő mezőgazdaságban az együttműködés lehet a stabil jövedelmezőség alapja.
A szerveződésekbe tömörülő termelők válnak alkuképessé a mind koncentráltabb méretekben működő üzleti partnereikkel szemben, legyenek azok az inputpiac részei vagy terményeik felvásárlói. A globalizálódó piac, a hálózatosodó gazdaság, az árukoncentráció mellett az értékesítés szervezettségének növelését is igényli, ez pedig a termelői szerveződések létrejötte, növekedése nélkül nehezen érhető el – hangsúlyozta Feldman Zsolt.
Az államtitkár kitért arra is, hogy a 90-es és 2000-es évek mezőgazdasági üzleti kapcsolataira jellemző gyakori csalódás, és az erodálódott egymás közötti bizalmi viszony után fontos, hogy mindenki számára kiszámítható kereteket és tiszta viszonyokat teremtsenek, amely az együttműködés elengedhetetlen feltétele.
Egy 2015-ös, tízezer megkérdezésen alapuló agrárkamarai felmérésből Feldman Zsolt azt emelte ki, hogy az együttműködésekben való részvételre a gazdálkodók 63 százalékát leginkább az értékesítés biztonsága ösztönzi. Emellett az árak kiszámíthatósága, az inputanyagok olcsóbb beszerzése, valamint a piaci alkuerő javulása is a válaszadók több mint felénél jelentett ösztönző erőt. Mindemellett a támogatási forrásokhoz jutás, illetve a pályázati elbírálás során szerezhető előnyök is motiváló tényezők – közölte az Agrárminisztérium. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Tovább fokozzuk az agrárgazdasági együttműködésünket az Egyesült Államokkal
Új dimenziók nyílnak hazánk és az Egyesült Államok között az…
Tovább olvasom >Agrárminisztérium: segítség a fiatal gazdáknak: csaknem 5300 igénylő kap támogatást
A kormány továbbra is azon dolgozik, hogy a gazdák a…
Tovább olvasom >AM: idén korábban érkezik a támogatás az anyatehén-tartóknak
Újabb lépéssel segíti a kormány a ragadós száj- és körömfájás…
Tovább olvasom >További cikkeink
Gulyáságyúval és tacskófutammal indul a food truck szezon
Több száz éves „food truckok” érkeznek a Kincsem Parkba –…
Tovább olvasom >Május 13-án startol a 44. Országos Borverseny – Dr. Nagy István agrárminiszter fővédnöksége mellett nyitják meg a rangos eseményt
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) 2025. május 13-án rendezi meg…
Tovább olvasom >Portugieser csúcstalálkozó: Megvannak a jubileum győztesei
Április 23-án immár tizedik alkalommal szerveztek nemzetközi versenyt a portugieser…
Tovább olvasom >