AM: a kormány a gazdák versenyképességének fenntartásáért dolgozik
A versenyképes gazdálkodás és a termésbiztonság érdekében is kiemelten fontos a területi vízgazdálkodás megújítása – mondta Hubai Imre, az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért felelős államtitkára pénteken Berettyóújfalun, a Bihari Számadó Napok gazdafórumán az agrártárca közleménye szerint.

(Fotó: Pixabay)
Az államtitkár kiemelte, a klímaváltozás miatt elkerülhetetlenül szükséges mesterséges vízpótlás a táj természetes alkalmazkodóképességét segíti. A széleskörű ágazati összefogásnak és a gazdák területi felajánlásainak köszönhetően idén őszre már másfél Balatonnyi vízmennyiséget, összesen több mint egymilliárd köbméter visszatartása történt meg – tette hozzá. Hajdú-Bihar vármegyére vonatkozóan példaként kiemelte a Berettyó-Sebes-Körös területén elvégzett csaknem 14 beavatkozást, köztük a Sebes-Körös holtágainak feltöltését, a tápcsatornák mederkotrását, vagy a gátépítéseket. Hubai Imre hangsúlyozta, a leginkább aszályos területek vízpótlása országszerte megtörtént, az Aszályvédelmi Operatív Törzs október 31-ével erre az évre befejezi a munkáját. Hozzátette, a jövőben is várják a területi felajánlásokat a gazdáktól, és keresik azokat az egykori öntözőcsatornákat, melyeket közcélúvá lehet tenni.
A kormány 4,7 milliárd forint forrást különített el az Aszályvédelmi akcióterv végrehajtására, tározók, holtágak és csatornák feltöltésére, víztározási képességük helyreállítására, és több száz beavatkozási ponton végeztek vízpótlást. Idén is ingyenes lett az állami művekből vételezett víz díja, ami további segítség a gazdáknak.
Az Agrárminisztérium eddig 365 fenntartható vízgazdálkodási közösséget ismert el, amelyek összes öntözött területe több mint 112 000 hektár, ebből az újonnan öntözni kívánt terület több mint 97 000 hektár – tette hozzá. A termés és termelésbiztonság, a gazdálkodók versenyképességének fenntartása érdekében szemléletváltásra van szükség. A gazdálkodói igények felmérése alapján már tervezés alatt áll a támogatási konstrukciók kidolgozása – jegyezte meg az államtitkár.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
Az unióban és hazánkban is emelkedett az étkezési tojás ára
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nem csak finom, egészséges is a hazai libahús
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Újabb jelentős támogatáshoz jutnak a fenntartható mezőgazdasági gyakorlatokat vállaló gazdák
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Élelmezésbiztonság, AI-lufi és generációváltás – A legaktuálisabb globális jelenségekről tanácskoztak a Mesterművek résztvevői
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Így vásárolnak az „alfák”
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Megnyitotta a Lidl Ireland első nettó zéró kibocsátású szupermarketét
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

