AM: a helyi gazdaság erősítésének egyik központi eleme a piacok fejlesztése
A kormány minden lehetséges eszközzel támogatja a helyi élelmiszertermelést és a helyi élelmiszerértékesítést – jelentette ki Nagy István agrárminiszter a bicskei városi piac átadásán az Agrárminisztérium (AM) közleménye szerint.
![](https://trademagazin.cdn.webgarden.io/wp-content/uploads/2020/02/piac.jpg)
A kormány támogatja a helyi piacokat
A miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy a piacok minden esetben egy városi, falusi közösség központjai. Ezért minden piac közösségi tér is, mely hozzájárul a városi vagy falusi közösség megerősítéséhez.
Ezek a helyek megélhetést biztosíthatnak a helyi termelőknek, ez pedig hozzájárul egy település fejlődéséhez, a vidék megerősítéséhez; az agrártárca 2012-ben éppen ezért szorgalmazta a helyi termelői piacok létrejöttét. A magyar agrárgazdaság sikeres jövőjének egyik fontos feltétele, hogy a vidék saját, helyi erőforrásaira támaszkodva önálló legyen, ezáltal pedig növekedjen a munkaerő- és népességmegtartó ereje – tette hozzá a tárcavezető.
A közlemény szerint Nagy István elmondta, hogy a szombaton átadott beruházás értéke csaknem 700 millió forint. A fejlesztés pedig komoly előrelépést jelenthet a helyi termelőknek.
Hangsúlyozta, a magyar termékek vásárlásával a magyar gazdákat, a magyar családokat és a magyar gazdaságot támogatják. A hazai élelmiszerek kiváló minőségűek, belföldön, külföldön egyaránt keresettek. Kifejtette, a helyi termelői piacokkal valós alternatívát szeretnének teremteni a vásárlási lehetőségekben.
A miniszter emlékeztetett, a kormány elkötelezett célja, hogy a „Megújuló vidék, megújuló agrárium” program keretében történelmi mértékű fejlesztési lehetőséghez juttassa és megerősítse a magyar mezőgazdaságot és élelmiszeripart. Ezért az Agrárminisztérium 2021-ben a Vidékfejlesztési Program keretében 527 milliárd forint összegben ír ki új pályázatokat – áll a tárca közleményében. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Főleg erjesztett és szálas tömegtakarmányokkal etették az állatokat 2023-ban
Magyarországon az állatok etetésére 2023-ban a szarvasmarhák esetében 7598 ezer…
Tovább olvasom >Az agrártanácsnak meg kell mutatnia a 2027 utáni agrárpolitika fő irányait
Az Európai Unió Tanácsa féléves magyar elnökségének célja, hogy az…
Tovább olvasom >Sütve, főzve is ízletes a friss magyar csemegekukorica
A csemegekukorica a nyár egyik slágerzöldsége. Kevesen tudják azonban, hogy…
Tovább olvasom >További cikkeink
Budapest ad otthont szeptemberben az Európai Ökogazdálkodási Kongresszusnak
Idén Budapest ad otthont az Európai Ökogazdálkodási Kongresszusnak (European Organic…
Tovább olvasom >Ismét sikeres megjelenés volt a Jövő Áruháza
A SIRHA Budapest 2024 szakkiállítás hivatalos lapja a Trade magazin, amely…
Tovább olvasom >A fenntarthatóság és felelős gyártás volt idén az Alimentaria&Hostelco fókuszában
Idén március 18. és 21. között került sor az Alimentaria&Hostelco…
Tovább olvasom >