Álőstermelőket szűrt ki a Nébih
Adminisztratív, piaci és termőhelyi ellenőrzéseket is tartottak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) munkatársai a nyári őstermelői célellenőrzés során. Budapesten és hat vidéki településen 32 őstermelőt ellenőriztek, 10 eljárás indult. A szakemberek nem saját termesztésből származó, valamint a nyilvántartásba nem bejelentett terméket forgalmazó őstermelőkkel szemben is intézkedtek – jelentette be kedden a hivatal.
A Nébih szakemberei Budapesten kívül Győrben, Mezőcsáton, Miskolcon, Nyíregyházán, Pécsett és Szigetszentmiklóson tartottak adminisztratív, piaci, valamint termőhelyi ellenőrzéseket, esetenként a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársaival közösen.
A felügyelők azt is vizsgálták, hogy az értékesített termék szerepel-e az őstermelői nyilvántartásban, a piacon arra jogosult áll-e a pult mögött és kiírták-e a kötelező alapinformációkat. A szakemberek ellenőrizték még, hogy saját gazdaságban előállított terméket értékesít-e az őstermelő, továbbá, hogy az árusítandó termék mennyisége arányban áll-e a nyilvántartás alapján megtermelhetővel, vagy az állatállomány nagysággal. Több ellenőrzést a termelés helyén is folytatni kellett. Ilyenkor a felügyelők a termőterületet, annak állapotát, használati jogcímét, a megtermelt terményt és az esetleges készleteket egyaránt megvizsgálták.
A Nébih szakemberei megállapították: az őstermelők egy része nem saját termesztésből származó, vagy az őstermelői nyilvántartásba be nem jelentett terméket forgalmazott. Ezzel megtévesztették a vásárlókat, egyúttal a jogkövető őstermelőket is hátrányos helyzetbe hozták. Az érintett termelőket a hatóság eltiltotta az őstermelői tevékenységtől, valamint velük szemben összesen mintegy egy millió forint bírságot szabott ki.
A leggyakoribb jogsértés továbbra is az őstermelői nyilvántartásban nem rögzített, felvásárolt termékek értékesítése. Növekszik ugyanakkor azon álőstermelők száma is, akik bár bejelentik a terméket – ezzel legalizálva az árusítást – a nyilvántartásban szereplő terület ellenőrzésekor azonban kiderül, hogy ott nem lelhető fel az ültetvény vagy az állomány.
A nyári szezonális ellenőrzés-sorozat augusztus 15-ig tart szerte az országban. A kormány- és járási hivatalok, valamint a Nébih szakemberei a fesztiválokat, a Balaton-környéki vendéglátóhelyeket, a nyári táborokat, a street foodokat és a strandbüféket is ellenőrzik. A grillsajtok, a növényvédőszerek, a macskák számára engedélyezett külső élősködők elleni készítmények, a szezonális gyümölcsök és zöldségek (például görögdinnye), valamint az élőállat-szállítmányok is a hatóságok figyelmének középpontjában lesznek – közölte a Nébih.
Kapcsolódó cikkeink
Nébih: szezámpasztát hívott vissza a forgalomból az Auchan
Szalmonella jelenlétének veszélye miatt visszahívja a forgalomból az Alfez Tahini…
Tovább olvasom >Nébih: javuló eredmények a Tisza-tavi nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzésen
Június utolsó hetében a Tiszta-tónál működő vendéglátóhelyeket ellenőrizte a Nemzeti…
Tovább olvasom >Nébih: sajtot hívott vissza a forgalomból az Auchan
Az Auchan Magyarország Kft. visszahívta a forgalomból az Auchan Prémium…
Tovább olvasom >További cikkeink
VOSZ Barométer – 2024. II. negyedév: kötelező optimizmus vagy valódi növekedés?
Az inflációs érzékelés továbbra is jelen van hazai vállalkozásoknál, miközben…
Tovább olvasom >Fidelity: Három téma, ami Q3-ban alakítja a befektetéseket
Eljött a járványt követő normalizálódás, amelyet annyira vártunk? A gazdasági…
Tovább olvasom >Új termékigazgatót nevezett ki az Auchan
Július 1-től Varga László látja el az Auchan Magyarország termékigazgatói…
Tovább olvasom >