Állva utazni? Biztonságosnak bizonyult, de nem kérnek belőle a fapadosok
Újra fellángolt a vita az állóhelyes repülőgép-ülések körül, miután az olasz Aviointeriors cég Skyrider 2.0 nevű nyeregszerű ülése sikeresen teljesítette a szükséges biztonsági teszteket. Bár a koncepció már több mint tíz éve ismert, eddig egyetlen légitársaság sem vállalta be, hogy ténylegesen bevezesse a „félig ülő, félig álló” helyeket. Most azonban, hogy a technológiai akadályokat sikerült leküzdeni, akár már 2026-ban megjelenhetnek az első ilyen helyek – feltéve, hogy lesz rájuk kereslet – írja a Vg.hu.
Az utasszám maximalizálásában érdekelt fapados légitársaságok számára a konstrukció komoly üzleti lehetőséget rejthet: több utas férne el ugyanakkora gépen, ami jobb kihasználtságot, alacsonyabb jegyárakat és magasabb nyereséget eredményezhetne. A kérdés azonban túlmutat a logisztikán. A félig álló testhelyzet még rövid távú repülések során is kényelmetlenséget, kifáradást, sőt keringési problémákat okozhat, és ez a legtöbb utas szemében elfogadhatatlan kompromisszum.
A közösségi médiában hamar kirobbant a kommentháború az állóhelyek ötlete körül, amely sokaknál kiverte a biztosítékot. A Világgazdaság ennek apropóján megkérdezte a legnagyobb diszkont légitársaságokat: terveznek-e bevezetni állóhelyeket a közeljövőben?
A magyar kötődésű Wizz Air tavaly 62,8 millió utast szállított, és idén már 75 millióval számol. 2030-ra a flotta mérete elérheti az 500 gépet. Mindezek ellenére a vállalat egyértelműen közölte: nem tervezik az állóhelyes ülések bevezetését.
Az EasyJet hasonlóképp nyilatkozott: szűkszavú válaszuk szerint a koncepció nincs napirenden.
Az ír Ryanair – amely hazánkban is látványos bővítést tervez, 1,6 milliárd eurós beruházással és 9 milliós utasszámmal számolva – szintén elzárkózott a lehetőségtől. A légitársaság szerint az állóhelyek nem szerepelnek a jövőbeli terveik között.
Bár a Skyrider 2.0 műszaki szempontból megérett a repülésre, a légitársaságok üzenete világos: a verseny nem a kényelmetlenség növeléséről, hanem a hatékonyság és utasélmény egyensúlyáról szól. Úgy tűnik, az állva utazás koncepciója – egyelőre – a földön marad.
Kapcsolódó cikkeink
Mérföldkő a Wizz Airnél: 2004 óta 500 millió utast szállított a légitársaság
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Wizz Air budapesti flottája 19-re bővül
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Újabb rekordév felé haladt 2025-ben a hazai turizmus
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Noszek Péter lett a Menedzserszövetség elnöke
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Zsugorfláció: decemberben és januárban több termék is kisebb lett – pékáru, édesség, borotvabetét, mosogatószer is érintett
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Rutin lett az online bevásárlás, rekordokat döntött a Kifli.hu 2025-ben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
