Állateledel-exportunk a negyedik az EU-ban
A magyar állateledel ma már az EU-tagállamok közül a negyedik legnagyobb exportőr, és a világon a hetedik helyen áll.
A válság az állateledel-gyártást kevéssé érintette, sőt a versenyképes hazai állateledel-gyártásban kimagaslóan magas a teljes árbevételből az export részesedése, 2009-ben 74% volt, az exportforgalom alapján az első öt közt van az élelmiszeripari szakágazatok között – áll az Agrárgazdasági Kutató Intézet jelentésében.
Jól jellemzi az iparág teljesítményét, hogy Magyarország 384,9 millió dollár értékű kivitellel, 4,5 százalékos részesedéssel a globális exportforgalom tekintetében a hetedik helyen állt 2009-ben, míg az EU tagállamok közül a negyedik legnagyobb állateledel exportőr volt, és
ezzel tavaly egy-egy helyezéssel javította nemzetközi pozícióit.
A legnagyobb hazai gyártókat és jelentős forgalmazókat tömörítő Magyar Állateledel Egyesülés tagvállalatainak adatai alapján 2009-ben 75 milliárd forint értékű terméket állítottak elő, ami 7%-kal haladta meg az előző évit – ismertette Szórádi Gyöngyi főtitkár a tavalyi eredményeket.
Az Egyesülés tagvállalatai közel 30 milliárd értékű állateledelt értékesítettek a magyar piacon, ezzel megőrizték 2008-as pozícióikat – írja az Index.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Kormányinfó: minden előfordulhat az árrésstoppal kapcsolatban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ebben az évben is megmérettethetik magukat a legjobb gluténmentes pékségek
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Megkopott a Labubu-láz: zuhannak az árak a másodpiacon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >