Állásfoglalás a Szentkirályi Magyarország ellen indított GVH eljárás kapcsán
A tegnapi napon a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) sajtóközleményben jelentette be, hogy eljárást indított – több más szereplő mellett – a Szentkirályi Magyarország Kft. ellen, fogyasztók megtévesztésének gyanúja miatt. A sajtóközlemény szerint a Szentkirály Magyarország Kft-t érintő mostani eljárás túlnyomórészt a Szentkirályi Magyarország Kft-nek egy 2019-es kommunikációs kampányában használt, fenntarthatósággal kapcsolatos állításait vizsgálja. Ezt a kampányunkat a GVH már 2020-ban megvizsgálta és akkor azt állapította meg, hogy a versenyfelügyeleti eljárás elindításának feltételei nem állnak fent.

A Szentkirályi Magyarország Kft. most is maximálisan együttműködik a GVH-val
A Szentkirályi Magyarország Kft. nem kapott információt arról, hogy a GVH miért döntött most úgy, hogy mégis elindítja az eljárást az 5 évvel ezelőtti kampányunk kapcsán, illetve korábbi döntésük ellenére. A Szentkirályi Magyarország Kft. most is maximálisan együttműködik a GVH-val az eljárás során, részére minden fontos és elérhető információt megad.
A Szentkirályi Magyarország Kft. mindig kiemelt figyelmet fordított a jogszabályi környezetnek való maradéktalan megfelelésre, a vállalatra és annak tevékenységére vonatkozó szabályozások betartására és a hatóságokkal történő szoros együttműködésre. A vállalat határozottan elítéli a fogyasztók megtévesztését és a “zöldre mosás” vagy greenwashing minden formáját, és elkötelezett az iparág fenntarthatóságának előmozdítása mellett, amelyet gyakorlati törekvéseivel is folyamatosan támogat.
Kapcsolódó cikkeink
Újabb hat évre Rigó Csaba Balázst nevezték ki a GVH elnökének
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Versenyhivatali tűz alatt a vény nélküli gyógyszerek piaca
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >GVH: megkezdte a fogyasztóknak járó kompenzáció kifizetését az About You
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
880 millió forintos beruházással újította meg három áruházát a SPAR
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Újabb 7 milliárd forinttal segíti a tejtermelő gazdákat a kormány
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tíz díjat nyert a Vál-Völgye Pékség a 22. Nemzetközi Kenyérversenyen
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


