AM-államtitkár: újabb pályázatok jelentek meg a fenntartható mezőgazdaság jegyében
Az európai és a magyar mezőgazdasági termelési gyakorlatokat meghatározzák az uniós zöld szabályozások – hangsúlyozta Feldman Zsolt az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára csütörtökön, a Fiatal Gazdák (AGRYA) és a Gazda Polgári Társulás által szervezett konferencián a minisztérium pénteki közleménye szerint.

(Fotó: Pixabay)
Feldman Zsolt ismertette, a termelőknek az éghajlatváltozás, a víz, a talajvédelem és talajminőség, a biodiverzitás és tájkép, a közegészségügy, növény- és állategészségügy, valamint az állatvédelem területén is komoly feltételeket kell betartani. A magyar KAP Stratégiai Terv vidékfejlesztési részében lévő zöld intézkedésekre több mint 1000 milliárd forintot fordítunk, amelyen belül az Agrár-környezetgazdálkodási (AKG) programra mintegy 20 ezer támogatási kérelem érkezett be. Nagy volt az érdeklődés ökológiai gazdálkodást célzó pályázati konstrukcióra is, amelyre csaknem 5800-an nyújtottak be kérelmet. Az államtitkár emlékeztetett, hogy az erdőtelepítésre egy 64 milliárd forintos keretösszegű pályázat, míg a Natura 2000 program keretében a biológiai sokféleség fenntartása és növelése céljából két felhívás jelent meg. Szintén a zöld intézkedések között már számos pályázati felhívás jelent meg az állatjóléti többletkövetelmények támogatására. A megváltozott klimatikus környezetben a gazdatársadalom számára nem a kötöttségek, hanem a lehetőségek növelése a célunk – fogalmazott Feldman Zsolt. Az államtitkár előadása szerint 2023 után több ösztönzőt is teremtettek a fenntarthatóbb mezőgazdasági gyakorlatok terjesztésére. Erre példa az ökológiai vízpótlás, ami a mezőgazdasági területek vízügyi vízjogi engedéllyel történő időszakos elárasztását jelenti vízpótlás, beszivárogtatás céljából felszíni víztöbbletből vagy szabad vízkészletből gravitációs úton megvalósuló vízkivezetéssel.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
A magas kockázatú vármegyékben a madárinfluenza elleni kötelező intézkedések léptek életbe
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Fenntartható mezőgazdaság: adatalapú döntések támogatására fejlesztettek meteorológiai állomást a Széchenyi István Egyetem kutatói
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nagy István: az innovatív mezőgazdaság és élelmiszeripar működtetéséhez jól képzett szakemberekre van szükség
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Világszintű internetleállás bénította meg a digitális szolgáltatásokat – kártyás fizetések is akadoztak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Lojalitás újratöltve – ki nyeri a hűségháborút 2025-ben?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Művészek és rózsaszín kamionok hívják fel a figyelmet a mellrák elleni küzdelemre
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >