Egymilliárd jut jövőre bormarketingre
Az Agrármarketing Centrumot mégsem vonják össze más szakmai szervezetekkel, hanem továbbra is az agrártárca irányítása alatt marad, továbbá forrásaival együtt átveszi a Bormarketing Kft. által végzett eddigi feladatokat.
Jelenleg körülbelül kétmilliárd forintnyi tőkével rendelkezik a szervezet, melyből egymilliárd forint jut bormarketingre, a fennmaradó összegből pedig 2011-ben elsősorban a hazai piacokra fókuszálva végzi majd tevékenységét.
Az igazgató kiemelte, hogy a hazai bormarketing ismét új lendületet és remélhetőleg immáron működőképes koncepciót kapott. A miniszteri munkát továbbra is segíti a szakmailag releváns Bormarketing Bizottság, a pénzügyi, jogi, büntetőjogi felügyelet mellett a titkári feladatok teljes egészében az AMC-hez kerülnek, ezzel egyidejűleg pedig megszűnik a Bormarketing Kft. A jelenleg egymilliárd forintos – a borászati ágazat szereplői által kötelezően fizetendő hozzájárulásokból összegyűjtött -, csak a bormarketingre fordítandó tőkéből az AMC az egyes borvidékeknek és azok alapborainak kampányába kezd mind belföldön, mind külföldön – írja a szabadfold.hu.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Így ebédel a magyar – továbbra is húsfogyasztó nemzet vagyunk
Egy friss hazai kutatás feltárta, hogyan (nem) változott a magyar…
Tovább olvasom >Zsugorinfláció: adatbázis indul a kisebb kiszerelésekről
A fogyasztók könnyen hozzáférhető, megbízható és folyamatosan frissülő forrásból tájékozódhatnak…
Tovább olvasom >Támad a Temu: az online diszkontóriás betörne az európai élelmiszerpiacra is
A kínai Temu online piactér az olcsó elektronikai és ruházati…
Tovább olvasom >