Alkalomvezérelt marketing
A fogyasztási alkalmakhoz igazodó marketingről, a gyakornoki pozícióból az igazgatói székig tartó karrierről és a kutyák iránti szeretetéről kérdeztük
a Coca-Cola HBC Magyarország Kft. idén januárban kinevezett trade-marketing igazgatóját, Bányi Katát.
– Hűséges típus, máig az első munkahelyén dolgozik.
– Gyakornokként kerültem a céghez, azóta legalább öt különböző pozíciót töltöttem be. Kiemelt vevők vezetőként kezdtem, majd több márka (a NaturAqua
Emotion vagy például a Monster energiaital) magyarországi bevezetéséért, majd a vendéglátás üzletágunk marketingjéért voltam felelős, még később pedig a teljes termékportfóliót felügyeltem – minden pozícióban más területen fejlődhettem, amíg a mai pozíciómig eljutottam.
– Tavaly magára talált az üdítőital-piac, beindult a növekedés. Milyen marketingstratégiát választanak az idei esztendőre?
– A vásárlói igények legjobb kiszolgálása érdekében cégünk és márkáink teljesen új marketingstratégiára álltak át: a megszokott áralapú gondolkodás helyett a fogyasztói alkalmakat (családi étkezések vagy éppen lazulás a haverokkal) kommunikáljuk, és az azokhoz legjobban illeszkedő termékválasztékot vezetjük be.
Első körben tavaly szénsavas üdítőitalaink csaknem 20 éve piacon lévő palackjait igazítottuk a legfontosabb fogyasztási alkalmakhoz, idén pedig gyümölcslé-portfóliónkat alakítjuk át. A legfontosabb változás, hogy májusban öt új közepes gyümölcstartalmú és kedvező árú (300 forint alatti) Cappy-terméket vezetünk be Magyarország legkedveltebb ízeiben. Ezzel egy további új szegmens kerül az eddig is széles portfóliónkba a pár hónapja bevezetett funkcionális reggeli juice, a Cappy Great Start után, és így még közelebb kerülünk ahhoz, hogy gyümölcsléválasztékunkkal is minden fogyasztói igényre tudjunk megoldást kínálni.
A fogyasztási alkalmak tökéletes kiszolgálása érdekében cégünk választékában ma már 70 különféle alkoholmentes ital 150-féle kiszerelésben és 14 méretben található meg. Termékkínálatunk mintegy 40 százaléka pedig alacsony kalóriatartalmú vagy kalóriamentes italokból áll össze.
– Mivel tölti a szabadidejét?
– Utazás és kutyázás. Nagyon szeretek utazni, elsősorban a mediterrán országokba, éltem egy rövid ideig Spanyolországban, és minden évben visszatérek Olaszországba – könnyen azonosulok az ottani életstílussal. Golden retrievereim nemzetközi szinten versenyeznek kiállításokon, több ország championjai, egyben képzett vadászkutyák is, nemrégiben pedig a golden retriever tenyésztésébe is belevágtam. Szóval a kutyák és az utazás a szenvedélyem, de leginkább a kettő együtt. (x)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
GKI elemzés: Miért élnek szűkösebben a magyar háztartások, mint bárki más az EU-ban?
Képzeljük el, hogy minden uniós ország lakói egy nagy áruházban…
Tovább olvasom >KSH: az ipari termelői árak 2025. májusban az előző hónaphoz képest 0,7 százalékkal mérséklődtek, az egy évvel korábbihoz képest átlagosan 6,9 százalékkal növekedtek
2025 májusában az ipari termelői árak átlagosan 6,9 százalékkal meghaladták…
Tovább olvasom >A fogyasztás húzza a gazdaságot
Az Egyensúly Intézet friss előrejelzése szerint a magyar gazdaság idei…
Tovább olvasom >