Alkalmazás segít eljuttatni élelmiszereket a rászorulóknak
Az élelmiszer-pazarlás csökkentését és a nélkülözők közvetlen támogatását segíti a Munch, a Tesco és az Élelmiszerbank együttműködése, a digitalizált megoldás eredményeképpen nyár óta több mint 1000 élelmiszercsomagot vehettek át rászorulók – tájékoztatták a résztvevők az MTI-t.

A MunCharity projekt jelenleg két budapesti Tesco expressz üzletben fut.
A MunCharity elnevezésű projekt célja, hogy bekapcsolódhassanak az élelmiszermentésbe a kisebb forgalmú boltok, ahol nem éri meg a hagyományos élelmiszermentési utakat működtetni, és jobb, ha a bolti feleslegekért nem egy szociális szervezet megy el naponta, hanem közvetlenül a helyi rászorulók veszik át az adományokat. A projekt jelenleg két budapesti Tesco expressz üzletben fut.
A háromoldalú együttműködésben a Tesco biztosítja az élelmiszercsomagokat, a Munch adja és közösen üzemelteti az Élelmiszerbankkal a platformot. A nélkülözőket olyan helyi szervezetek jelölik ki, amelyek az Élelmiszerbankkal dolgoznak együtt.
A Munch ételmentő alkalmazást üzemeltető magyar startup cég, a Munch Europe Szolgáltató Kft. 2020-ban egyebek mellett azzal a céllal alakult, hogy fellépjen az élelmiszer-pazarlás ellen. A Munch egy olyan platform, amelyen keresztül éttermek, pékségek, boltok és szállodák kedvezményesen értékesítik az el nem adott, de jó minőségű ételeket.
A jótékonysági projekt keretében a foglalás hasonlóan történik, mint a „hagyományos Munch” esetében: miután a Tesco áruházak feltöltik a platformra a csomagokat, a regisztrált rászorulók ingyenesen le tudják azokat foglalni, majd a megadott idősávban átvenni az üzletben.
A Tesco 10 éve működik együtt az Élelmiszerbankkal, hogy áruházaikból eljuttassák a megmaradt, de még fogyasztható élelmiszereket a nehéz helyzetben lévőkhöz. A Munch közreműködésével tovább bővíthető a program, így olyan Tesco üzletekből is tudnak élelmiszert adományozni, ahol korábban nem voltak adottak ehhez a feltételek. Jövő év elején további boltokat akarnak bevonni a háromoldalú együttműködésbe – jelezte az áruházlánc.
A Magyar Élelmiszerbank Egyesület arra hívta fel a figyelmet, hogy a háromoldalú együttműködés új lehetőség a szociális célú élelmiszermentés fejlesztéséhez. Ezzel a digitalizált megoldással jelentősen növelhető azoknak a boltoknak a száma, amelyek nélkülözőknek ajánlhatják a feleslegeiket, a nélkülözők pedig gyorsabban juthatnak hozzá a csomagokhoz.
Kapcsolódó cikkeink
A kereskedelem tartotta magát a munkáltatói vonzerő terén – A bizonytalan gazdasági helyzet ártott az FMCG megítélésének
A kihívásokkal teli időszakból a Coca-Cola és a MediaMarkt jött…
Tovább olvasom >A gyerekek jövője most a tét – 198 Tesco-üzletben lehet szavazni
Országszerte 198 Tesco üzletben szavazhatnak a vásárlók elsősorban gyerekeket és…
Tovább olvasom >Gyermekkórházakat támogat a MOHU a jótékonyságra felajánlott REpont palackok árából
Mintegy 230 millió forint támogatást juttatott a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási…
Tovább olvasom >További cikkeink
Közeleg a Lidl Balaton-átúszás
A jövő héten, július 26-án rendezik a 43. Lidl Balaton-átúszást,…
Tovább olvasom >Tudatos táplálkozás – az okos döntések számítanak, nem a szigorú szabályok
Továbbra sem érzik a fogyasztók, hogy enyhülne rajtuk a magas…
Tovább olvasom >Falusi romantika Budapest szívében: megnyitott a Puli és Juhász pesti csárda a belvárosban
Harcsapaprikás, túrós csusza és aranygaluska – juhászbölcsességgel tálalva, puli-lelkesedéssel fűszerezve.…
Tovább olvasom >