Alföldi luxushotel víz alatti szintekkel
A Trimp Holding Zrt. 10,5 milliárd forintos beruházással épít tengervízi víz alatti luxusszállodát Kiskunhalas mellett, a komplexum 2013 szeptember végén nyithatja meg kapuit – mondta Kökény Béla, a cég vezérigazgatója.
A diósdi székhelyű, elsősorban gyógyászati, wellness és turisztikai beruházásokra specializálódó cég az idén alakult – ismertette Pasaréti Zsolt ötletgazda és tulajdonos. A körülbelül 350 vendég befogadására alkalmas szálloda egy 6 hektáros területen épül majd fel, a négy szintű épületegyüttes alapterülete 13.500 négyzetméter.
A szintek közül a tervek szerint három a víz alatt helyezkedik majd el, a víz mélysége 11,5 méter lesz. A szobákat egy búvárkodásra is alkalmas, tengeri élővilággal tarkított 20 méter széles medence öleli majd körbe – mondta Fodor Gusztáv István épület designer és tulajdonos.
Az engedélyezési tervek várhatóan októberre elkészülnek, így alkalmas időjárás esetén még idén ősszel megkezdhetik a földmunkákat – fűzték hozzá a tulajdonosok. Elmondták azt is, hogy a beruházáshoz európai uniós forrásokra is pályáznak, a környezetbarát létesítmény működtetésére megújuló energia forrásokat vesznek igénybe – közli az MTI.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Szallas.hu: Vir volt a legnépszerűbb a Horvátországba utazó magyarok körében idén nyáron
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Magyarországon drágultak legjobban a szállodák és éttermek az EU-ban – olvad a Balaton árelőnye
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Adni és kapni (egy koktélt a bárban) – A nap videója
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >