Aldi: több száz élelmiszer árát csökkenti, a ruhák 5 forintért lesznek kaphatók
Több mint 200 élelmiszer árát csökkenti tartósan az Aldi Magyarország, miközben szeptember 11–17. között szinte valamennyi ruházati termékét és cipőjét napi akciók keretében értékesíti – az utolsó napon darabonként mindössze 5 forintért.
A diszkontlánc közleménye szerint a kedvezmények a kenyér- és pékárura, friss húsokra, sajtokra, zöldségekre, gyümölcsökre és haltermékekre is kiterjednek, egyes kategóriákban 20–30 százalékos árcsökkentéssel. Az Aldi célja a vásárlók terheinek enyhítése, különösen az alacsonyabb jövedelműek, a nyugdíjasok és a rászorulók körében. Ezt szolgálja a nyugdíjas-élelmiszerutalvány mellé biztosított kupon is, amely 8 ezer forintos vásárlás után ezer forint értékben használható fel később.
Szeptember 11-től indul a ruházati akció, amelynek során a termékek ára napról napra csökken: az első napon egységesen 1000 forint, majd 800, 600, 400, 200 és 100 forint lesz, a zárónapon pedig csupán 5 forintért lehet ruhát vagy cipőt vásárolni. Az akció a készlet erejéig tart.
A vállalat korábban jelezte: a jövőben szűkíti non-food kínálatát, hogy nagyobb hangsúlyt helyezzen az élelmiszer-kategóriákra.
Kapcsolódó cikkeink
Új ALDI nyílik Zuglóban, a Zenit Corsóban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Menopauza-termékcsaláddal támogatja az írországi Aldi nőket
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >8 év, 200 000 vendégéjszaka: jubilál az ALDI Utazás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Lojalitás újratöltve – ki nyeri a hűségháborút 2025-ben?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Művészek és rózsaszín kamionok hívják fel a figyelmet a mellrák elleni küzdelemre
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hatszoros Hungaropack-díjas lett a DS Smith – új szintre emeli a fenntartható csomagolás innovációját
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >