Alapélelmiszerek árának korlátozását célzó rendeletet fogadott el a román kormány
Romániában sürgősségi rendeletet fogadott el pénteken a kormány 17 alapélelmiszer árának korlátozása érdekében.

Az árrés ideiglenes korlátozásától nem remélhető, hogy javul az ellátás a tisztességes áron elérhető élelmiszerek terén
A jogszabály a következő három hónapban 20 százalékra korlátozza a feldolgozók és a kiskereskedők által alkalmazható megengedett árrést, a nagybani forgalmazók pedig (az adásvételek számától függetlenül) együttesen legfeljebb 5 százalékos haszonkulcsot számolhatnak fel.
A rendelet meghatározott összetételű és kiszerelésű fehér kenyérre, friss tehéntejre, „telemeára” (román sajtféleség), joghurtra, búzalisztre, kukoricadarára, tojásra, napraforgóolajra, csirkehúsra, sertéshúsra, friss zöldségre, gyümölcsre, burgonyára és cukorra vonatkozik.
Florin Barbu mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter a kormányinfón hangsúlyozta, hogy a jogszabály semmilyen módon nem érinti a gazdákat, az általuk előállított termékek (élelmiszerek és élelmiszeripari nyersanyagok) árát maguk szabhatják meg.
Marcel Ciolacu miniszterelnök a kormányülés elején rámutatott: az árrés ideiglenes korlátozásától nem remélhető, hogy javul az ellátás a tisztességes áron elérhető élelmiszerek terén, ezért a kormány pénteken egy 600 millió eurós támogatási keretről is dönt, amellyel a román élelmiszeripari cégek megerősödését segíti. Ez a kabinet beiktatásakor meghirdetett „gazdasági hazafiság” egyik első konkrét lépése – tette hozzá.
Az élelmiszerárak csökkentését célzó sürgősségi rendelet a közlönyben történő megjelenésétől számított 30 nap után lép életbe. Hatályának esetleges meghosszabbításáról az alkalmazás tapasztalatai függvényében a három hónapos időszak végén döntenek.
Kapcsolódó cikkeink
A Schwarz Csoporté lehet a romániai La Cocoș
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Helyi üzletemberek vásárolják meg a Carrefour romániai hálózatát
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Közel 10 százalékkal nőtt az utasforgalom a romániai repülőtereken 2025-ben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Drágább lesz-e az élelmiszer Magyarországon, mint tavaly nyáron?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nőnapi összefogás a rászoruló nőkért – A Rossmann és a Baptista Szeretetszolgálat idén is közösen teremtett különleges élményeket
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: januárban az előző év azonos időszakához mérten 2,5 százalékkal visszaesett, az előző hónaphoz képest 1,5 százalékkal bővült az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


