Aki válaszol:

Dr. Udovecz Gábor, főigazgató, Agrárgazdasági Kutató IntézetSajnos, tényként kezelhetjük, hogy a hazai agrárerőforrásokat (munkaerő, föld, víz) uniós összevetésben alacsony szinten hasznosítjuk. Az előrelépést akadályozza, hogy ezért az élelmiszer-gazdaság szereplői – az együttműködés helyett – egymást hibáztatják. A nyersanyagtermelők a feldolgozókat, a feldolgozók a mezőgazdasági termelőket, s mindketten a kereskedőket. Ez utóbbiak pedig természetesen a beszállítókra mutogatnak. Pedig – számos kutatási eredményünk bizonyítja – egy-egy termékpálya versenyképessége, vagyis piacainak sikeres megvédése és/vagy bővítése a termékpálya minden fázisában, minden szereplőtől megköveteli a versenytársakénál jobb teljesítményeket. Nincs versenyképes mezőgazdaság versenyképes élelmiszeripar nélkül, de fordítva se! Nincs versenyképes tej- vagy hússzektor például távlatokban gondolkodó, versenyképes élelmiszer-kereskedelem nélkül se! A bizalomra és a kölcsönös előnyökre épülő hosszú távú együttműködés tehát a hazai élelmiszer-gazdaság jövője szempontjából kulcskérdés.
Szintén saját kutatásainkból (több mint 80 termelő, feldolgozó, kereskedő cég „átvilágításából”) tudjuk, hogy az együttműködési hajlandóságot, illetve önszerveződést – a negatív történelmi tapasztalatok mellett – a rendszerváltás után előtört rövid távú gazdasági egoizmus, valamint a makrogazdasági feltételekben kimutatható súlyos versenyhátrányok szorítják háttérbe. Uniós (szomszédos) versenytársainkhoz képest kimutathatóan magasabb nálunk a jövedelmek centralizációja, főleg az élőmunka terhelése. Makrogazdasági okok miatt magas a kölcsöntőke költsége, sőt az árfolyam-politika sem hazai vállalkozásbarát. Magasak a különböző hatósági díjak, a hatósági szervek engedélyezési és ellenőrzési munkájában még mindig túl sok a következetlenség, a felesleges, bürokratikus elem. Mindez kedvez a szürke- és a feketegazdaságnak. Sokaknak inkább megéri a szürke zónában megbújni, mintsem transzparens együttműködés szereplőjeként felfedni magát.
A bizalomra épülő távlatos együttműködés előmozdításához első feltétel tehát az iménti versenyhátrányok enyhítése! Emellett ajánlhatók közvetlenebb lépések is. Hosszadalmas, „strapás” dolog a meggyőzés, a kölcsönös informálás, a torz hiedelmek eloszlatása. Ezen a téren nagy feladata van a különböző szakmai érdekképviseleteknek, az élelmiszerláncoknak, a terméktanácsoknak, a Magyar Agrárkamarának, s az ÉFOSZ-nak is. Idesorolom a szerződéses fegyelem erősítését is (szerződésminták ajánlása, szerződésszegések megtorlása, „E-szégyenpadra” juttatás stb.). A törvényi szigorításnak, különösen a személyi konzekvenciák súlyosbításának szintén már régen eljött az ideje!
Léteznek lehetőségek az együttműködés anyagi ösztönzésére is. Egyrészt, a különböző uniós fejlesztési források lekötési céljai között még inkább preferálni érdemes az integratív szerveződések működését megalapozó beruházásokat (raktárbázisok, feldolgozás, öntözési rendszerek, logisztikai rendszerek stb.). Másrészt a nemzeti és a brüsszeli pénzek elnyerési feltételei között nagyobb nyomatékot indokolt adni a szervezettségnek, az együttműködésben való nem formális részvételnek! De adókedvezmény nyújtásával is elősegíthetjük az önszerveződést.
Ha egyszer spontán módon nem megy!