Aki válaszol:

Gyürk András, európai parlamenti képviselő, ipari, kutatási és energiaügyi bizottságAz energiaárak alakulása az Európai Unió és hazánk versenyképességének egyik legfontosabb meghatározójává vált. Az elmúlt évek egyértelművé tették számunkra, hogy véget ért az olcsó energia kora. Ennek elfogadása mellett azonban érdemes eltűnődnünk azon, hogyan fordulhat elő, hogy az energiaárak idehaza még a nyugati országokban tapasztaltnál is erőteljesebben növekednek.
Úgy vélem, hogy a magyar vállalkozásokat sújtó áramár-növekedés elsősorban az előkészítetlen és következetlenül végrehajtott árampiac nyitásának következménye. Szeretném hangsúlyozni, hogy a liberalizáció önmagában nem feltétlenül jelenti az áramárak egekbe szökését. A valódi problémát abban látom, hogy miközben a kormány a verseny erősítését tűzte ki célul, igen keveset tesz annak megvalósulásáért.
Magyarországon ez év elejéig egy államilag szabályozott piac volt, és a kormány azt ígérte, áttérünk a versenypiacra. Ehelyett egy „vegyes felvágott” született, mindkettő hátrányait ötvözve, az előnyeit azonban kiküszöbölve. A január elsején életbe lépő új villamosenergia-törvény az egyetemes szolgáltatás révén továbbra is fenntartja az árszabályozás jogát a lakossági szektorban, miközben a vállalkozások döntő többségének a „versenypiacon” kell beszereznie az energiát. Mivel itt azonban inkább a monopol pozíciók, mintsem a fogyasztók kegyeiért való ádáz versengés a jellemző, a magyar cégeknek akár már rövid távon is 20-30 százalékos áremelkedéssel kell számolniuk. Mindezt úgy, hogy már eddig is rekordméretű terheket viseltek.
Mind a mai napig nem világos számomra, hogy a kormány hogyan szeretné megnyugtatóan rendezni az árszínvonalat döntően meghatározó, nagy áramtermelőkkel kötött hosszú távú megállapodások ügyét. Az Európai Unió már elmarasztalta hazánkat ebben a kérdésben, ugyanakkor nem tudjuk, hogy milyen feltételeket fektettek le az újratárgyalt szerződésekben. A versenyt korlátozó lépések közé sorolhatjuk azon kormányzati rendeleteket is, amelyek korlátozzák az áram nemzetközi kereskedelmét. Így például az áramkereskedő cégek a 2008-as esztendőben nem importálhatnak Szlovákiából áramot, ezért az annak kedvezőbb árából fakadó előnyöket a magyar cégek nem élvezhetik.
A fentiek mellett a független rendszerirányító megléte fontos garanciája lehetne a verseny erősödésének. Ebbe az irányba mutatnak az elmúlt évek uniós döntései is. A MAVIR ezzel szemben épp a kormányzat akaratának megfelelően került a Magyar Villamos Művek fennhatósága alá. Ez nagyban aláássa az árak letörésével kapcsolatos lehetőségeket, s hozzájárul a monopol pozíciók fennmaradásához. Meggyőződésem, hogy az árampiaci reformnak nevezett intézkedéscsomag jelenlegi formájában jelentősen megingatja a piaci szereplők hitét a piacnyitási folyamatban. Az állam ugyanis úgy vonult le a pályáról, hogy nem rögzítette világosan a szabályokat. Akármilyen szerepet játsszon is az állam az energiaszektorban, szabályozói kötelességeit nem hanyagolhatja el.
A valódi verseny megteremtése, így az elviselhetőbb árak elérése érdekében meg kell szüntetni a határokon átnyúló energiakereskedelem előtt álló akadályokat. Emellett elő kell segíteni a hálózatfejlesztésre irányuló fejlesztéseket. A befektetések ösztönzése érdekében megfontolandó a MAVIR függetlenségének és jogköreinek megerősítése is. Nem utolsósorban átláthatóvá kell tenni az erőművekkel kötött hosszú távú megállapodások rendszerét is. Úgy vélem, hogy az árak elviselhetőbbé tételében a Magyar Villamos Műveknek is lényeges szerepet kell játszania. A megmaradt nemzeti vagyon egyik legértékesebb gyöngyszeme ugyanakkor csak akkor maradhat nemzetközi léptékben is versenyképes, ha maga is hatékonyabbá válik.
A magyar árampiacon olyan szabályozásra van szükség, amely szervesen illeszkedik a jelenleg még nem létező energetikai stratégiába. Olyanra, amely úgy biztosítja a szolgáltatóválasztás szabadságát, hogy közben ösztönzi a befektetéseket, és megvédi a hazai kis- és középvállalkozásokat.

Pár­be­széd ro­va­tunk fő cél­ja, hogy ak­tu­á­lis kér­dé­sek­ről kér­dez­zék a szak­ma ne­ves kép­vi­se­lői egy­mást. A kö­vet­ke­ző szám­ban Gyürk András te­szi fel kér­dé­sét.