AKI: csökkentek a tojás- és húsárak tavalyhoz képest
A június eleji adatok szerint csökkent a tojás csomagolóhelyi ára, valamint a vágósertés és a vágócsirke termelői ára 2023 azonos időszakához képest – olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AK) legfrissebb összefoglalóiban.

A friss csirkehúsok árának többsége legalább 5-10 százalékkal csökkent 2023 június elejéhez képest
Adataik alapján a ketreces tartásból származó étkezési tojás idén a június közepéig tartó időszakban 19,3 százalékkal, a mélyalmos 16,9 százalékkal lett olcsóbb éves összevetésben, az átlagos áruk 51,83 forint, illetve 59,8 forint volt darabonként.
A vágócsirke termelői ára majdnem 18 százalékkal kilogrammonként 411 forintra mérséklődött június elejére. A friss csirkehúsok árának többsége legalább 5-10 százalékkal csökkent 2023 június elejéhez képest.
A vágópulyka és a friss pulykahús feldolgozói értékesítési árai még nagyobb, akár 20 százalékot is meghaladó ütemben mérséklődtek. A vágópulyka feldolgozói értékesítési ára júniusra átlagosan 586,6 forintra mérséklődött kilogrammonként.
A belföldi termelésből származó vágósertés a hónap elején csaknem 7 százalékkal volt olcsóbb, mint egy éve, termelői ára 851 forint. A nyers sertéshúsok többségének szintén csökkent a feldolgozói értékesítési ára, bár csekélyebb mértékben, mint a csirke.
A sertéshúsok kiskereskedelmi beszerzési árai többnyire ugyancsak visszaestek az éves összevetés szerint – olvasható az AKI jelentésében.
Kapcsolódó cikkeink
Közel egyharmadával drágult a tojás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Enyhülő inflációs nyomással és csökkenő közterhekkel számolnak a nagyvállalatok
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Másfél éves csúcson zárta 2025-öt a GKI konjunktúra indexe
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Visszatér a szilveszteri tűzijáték-vásár: december végén indul az ideiglenes értékesítés az áruházparkolókban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ötvenéves az első kelet-európai alkoholmentes sör
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Virsli: a sertésár már lefelé megy, a boltokban mégsem lesz olcsóbb – legkorábban tavasszal jöhet érdemi korrekció
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
