Akciók, kuponok és diszkontok: megtanít spórolni a válság
A recesszió hatására komoly változás mutatkozik a vásárlási szokásokban. Növekszik az érdeklődés a diszkontáruházak iránt, és az üzletláncok saját márkás termékei is jóval kelendőbbek.
A uSwitch.com fogyasztóvédelmi honlap legfrissebb felmérése szerint Nagy-Britanniában egy év alatt megháromszorozódott az üzletláncok saját márkás termékeinek értékesítése. Míg egy évvel korábban a vásárlók 25 százaléka választotta az áruházláncok nevével fémjelzett árucikkeket, addig mára ez az arány a 73 százalékot is eléri.
Ez az eredmény részben a válság miatti visszafogott költekezésnek köszönhető, részben pedig annak, hogy az áruházláncok erőteljesebben hirdetik saját termékeiket. Ebben a legnagyobb hipermarket-láncok (Tesco, Asda) mellett különösen fontos szerepet játszanak az úgynevezett keménydiszkontok, mint például a Lildl és az Aldi, amelyeknél a választék jelentős részét teszik ki a saját márkás áruk.
Ezeket a termékeket sokszor ismert, megbízható gyártók készítik, minőségük pedig gyakran teljesen megegyezik a jóval drágább márkás cikkekkel.
A felméréséből kiderül, hogy a háztartások egyre nagyobb arányban használják a különféle spórolási technikákat, megháromszorozódott a kuponokat, ajándék-bónokat használók aránya is. Ugyanakkor a britek jobban utánajárnak az áraknak, akcióknak, és növekszik az internetes vásárlások aránya is – írja a Pénzcentrum.hu.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
KSH: novemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 4,1, az előző havit 0,6 százalékkal haladta meg
2024. novemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint…
Tovább olvasom >NGM: láthatóan kezd visszatérni a lakosság bizalma
A kormány azon dolgozik, hogy a gazdaság jobban teljesítsen, így…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2025: Az USA készen áll a reflációra
A republikánusok fölényes győzelme a novemberi választásokon jelentősen megváltoztatta a…
Tovább olvasom >