AI-láz Magyarországon: így használják a mesterséges intelligenciát a hazai vállalatok
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) újonnan létrehozott AI & Automatizációs Fóruma első villámfelmérésében azt térképezte fel, hol tartanak a hazai cégek a generatív mesterséges intelligencia (GenAI) alkalmazásában.
A Fórum célja többek közt, hogy támogassa a hazai innovációs ökoszisztéma fejlődését, bemutassa a mesterséges intelligencia és különösen a generatív AI üzleti előnyeit, valamint gyakorlati megközelítéssel segítse az üzleti területek digitalizációját. A mostani felmérés is ezeknek a céloknak a támogatására jött létre. A Fórum elnöke Suppan Márton, a Peak alapító-vezérigazgatója, tiszteletbeli társelnöke pedig Palkovics László, Magyarország mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztosa.
A válaszok alapján a magyar üzleti szféra már túllépett a kísérletezés szakaszán: 89 százalék használ dobozos GenAI-eszközöket (ChatGPT, Microsoft Copilot, Google Gemini), a megkérdezettek több mint fele pedig már saját AI-fejlesztésbe is belevágott. A legtöbb megoldás a dokumentumkezelés, tudásmenedzsment és marketing területeit támogatja – vagyis a mesterséges intelligencia ma már konkrét, napi működést segítő eszközzé vált.
A cégek 69% százaléka AI-költései növelését tervezi 2026-ban, és egyre több vállalat dolgozik saját AI-stratégián, belső szabályozáson és oktatáson. Bár az EU AI Act-re való felkészülés még sokaknál kezdeti fázisban van, az biztos, hogy a mesterséges intelligencia stratégiai kérdéssé vált vezetői szinten is: a válaszadók több mint fele C-szintű vezető volt. A JVSZ a felmérés eredményei alapján a jövőben mélyinterjúk és esettanulmányok formájában is bemutatja a legjobb hazai AI-gyakorlatokat. A részletes, anonimizált riport itt érhető el: https://peakfs-jvsz-kerdoiv.vercel.app/
A felmérés az alábbi linken érhető el: https://form.typeform.com/to/DX2YgRuy?typeform-source=mailchi.mp#company=xxxxx&invited_by=xxxxx
Kapcsolódó cikkeink
Új logisztikai központ megnyitásával bővíti szolgáltatási területeit a Kifli.hu
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Keleti Arthur: „Az ember az AI-t nem azért hozta létre, mert semmit nem akar csinálni” – Folytatódik a Trade magazin Business Podcastja
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >AI Governance – versenyelőny vagy kockázat?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Szálltunk rendelkezésükre! (1. rész)
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Csökkent a FAO élelmiszerár-indexe októberben, rekordközeli gabonakészletek várhatóak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Szigorodnak az uniós előírások az élelmiszer-adalékanyagokra – új szabályok a tartósítószerek és édesítőszerek használatában
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

