AI-jal és drónokkal fejleszti szolgáltatásait a Just Eat Írországban
AI-asszisztenst vezet be és bővíti drónos házhoz szállítási szolgáltatását a Just Eat Ireland. Az AI-asszisztens azután kerül Írországban is elérhetővé, hogy azt először 2023-ban az Egyesült Királyságban tesztelték.
A cikk a Trade magazin 2025/5. lapszámában olvasható.
Az új eszköz segítségével a vásárlóknak lehetősége nyílik üzenetben is leadni rendelést, de emellett a preferenciáikat figyelembe véve új éttermek, fogások kipróbálására vonatkozó személyre szabott ajánlásokat kaphatnak. Az eszköz a vásárlói vélemények összegzésével és az éttermekről, üzletekről szóló kulcsinformációk kiemelésével is támogatja az ügyfélszolgálat munkáját.
A drónos kiszállítás a Manna Drone Deliveryvel való együttműködésben valósul meg, akikkel a Just Eat már 2021-ben közös kísérleti projektet indított. A helyi központokból induló drónok akár három perc alatt célba juttathatják a megrendelt és frissen készített ételeket.
A két fejlesztés egyöntetű célja a hatékonyság növelése csúcsidőben és a vásárlói élmény javítása. A vállalat tervei szerint Írország Európa más piacain is debütálhat az együttműködés. //
Kapcsolódó cikkeink
Új Carrefour stratégia: a fókuszban Franciaország, Spanyolország és Brazília
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Kényszerpályák között: trendek és döntések 2026-ban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
NAK-elnök: egy hónap alatt több mint 120 ezren írták alá az agrárpetíciót
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


