AI-alapú hűtéstechnológiával csökkenti energiaköltségeit a brit Tesco
Mesterséges intelligencia (AI) alapú hűtéstechnológiát vezetett be a brit Tesco, hogy 10%-kal csökkentse energiaköltségeit és több mint 385 tonna szén-dioxidot takarítson meg hálózatában.
A kiskereskedő a kísérleti program keretében a Star Refrigeration „Ethos AI” adatvezérelt teljesítmény-optimalizálási és intelligens felügyeleti szolgáltatását először három, majd további öt telephelyen vezette be, és a Tesco 21 hónap alatt 4 GWh energiaköltséget takarított meg.
Az Ethos segítségével az élelmiszer-kiskereskedő képes volt jobban kezelni az előrejelzett és a valós használat során megmutatkozó energiateljesítmény eltéréseit, javítani a megbízhatóságot, és előre látni a hűtőberendezésekkel kapcsolatos esetleges problémákat még azelőtt, hogy azok veszélyt jelentenének a működésre.
Az Ethos adatai lehetővé tették a Tesco StarCare karbantartó csapatának is megtalálni az optimális egyensúlyt a működési hatékonyság és az energiafogyasztás között, és fejlesztéseket végezni, beleértve a beállítások módosítását, a kondenzátorok levegőjének kiürítését és a javításokat.
A Star Refrigeration szerint ezek az intézkedések „jelentős” javulást eredményeztek az energiaoptimalizálás szempontjából.
A változtatások részeként a Tesco úgy döntött, hogy a hűtési hőmérsékletet 1°C-kal megemeli létesítményeiben, ami bár „kihívást jelentett a hagyományos gyakorlatokkal szemben”, de „jelentős energiamegtakarítást” eredményezett.
2022 januárjától 2023 szeptemberéig a Tesco 4 GW energiát takarított meg, és 835 tonnával csökkentette a CO2-kibocsátást a Livingston, Doncaster, Hinckley, Widnes, Avonmouth, Daventry, Dagenham és Southampton telephelyeken.
Grocery Gazette
Kapcsolódó cikkeink
Már három autonóm üzletet működtet a Carrefour Belgiumban
A Carrefour Belgium megnyitotta harmadik autonóm BuyBye üzletét a NATO…
Tovább olvasom >A magyar cégek több mint kétötöde alkalmaz mesterséges intelligenciát
A mesterséges intelligencia immár nemcsak ígéret vagy jövőkép, hanem a…
Tovább olvasom >AI, biztonság, élmény: így választunk ma úti célt
Ma már nem elég tudni, hová utazunk – egyre fontosabb…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >Sikeresen zárult a „Passzold vissza, Tesó!” 2025-ös tavaszi kampánya!
Idén már hetedik éve tart a ‘Passzold vissza, Tesó!’ használt…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >