AI a befektetések szolgálatában: új dimenziók a vagyonkezelésben
A K&H Alapkezelő, a KBC Csoport tagjaként már nyolc éve alkalmaz mesterséges intelligencia alapú modelleket (AI) a befektetési döntéseinek támogatására, ezzel nemcsak Magyarországon, hanem európai szinten is úttörő szerepet tölt be.
A mesterséges intelligencia alkalmazása 2017-ben kezdődött, amikor a K&H Alapkezelő a KBC Bank fejlesztőcsapatával közösen létrehozta az első olyan rendszert, amely képes volt több mint ezer piaci indikátor húsz évnyi változását elemezni. A hároméves tanulási időszak során az eszközallokációs döntések alapjait sajátította el, és ma már képes javaslatokat tenni nemcsak egy befektetési alapon belüli kötvény-részvény arányra, hanem szektorok és régiók összetételére is.
2020-ban indult el az Optimum Fund Enhanced Intelligence Global Allocation Alap, amely először a belga, majd 2021-től a magyar privát banki ügyfelek számára is elérhetővé vált. Ez egy euró alapú dinamikus vegyes alap, melyben a rövid távú taktikai döntéseket a mesterséges intelligencia hozza meg – természetesen humán kontroll mellett. Az alap jelenleg körülbelül 170 millió euró vagyont kezel, ebből Magyarországon mintegy 22 millió eurót. Az elmúlt két évben évesítve 9 százalékos hozamot ért el euróban, ami kiemelkedő teljesítménynek számít a belga versenytársakhoz képest is.
A mesterséges intelligencia szerepe folyamatosan bővül: ma már a KBC Alapkezelő 80 fős portfóliómenedzseri csapatának szakmai asszisztenseként is működik. Naponta több mint ezer piaci és gazdasági adatot dolgoz fel, és 180 matematikai modell segítségével készít előrejelzéseket. A modellek javaslatait figyelembe véve egy optimalizáló segítségével végül javaslatot tesz a portfólióösszetételre. A heti Befektetési bizottsági döntések során a mesterséges intelligencia modellek alkalmazásával készített elemzések és javaslatok is fontos szerepet kapnak. Jelenleg a KBC Alapkezelő által kezelt vagyon mintegy negyedére van hatással ez a technológia. „A mesterséges intelligencia nem helyettesíti a szakembereinket, hanem támogatja munkájukat – gyorsaságával és adatelemző képességeivel új dimenziókat nyit meg a befektetési döntéshozatalban” – emelte ki Ács Tamás, a K&H Alapkezelő igazgatója. „Büszkék vagyunk arra, hogy Magyarországon és Európában is az elsők között ismertük fel a mesterséges intelligencia stratégiai jelentőségét a vagyonkezelésben” – tette hozzá Ács Tamás.
2025. június 27-től az Optimum Fund Enhanced Intelligence Global Allocation Alap új irányt vett: a fenntarthatóságot is zászlajára tűzte, és a K&H 32. felelős alapjaként működik tovább. Ez az újítás ötvözi a felelős gondolkodást és a mesterséges intelligencia erejét – újabb bizonyítéka annak, hogy a K&H Alapkezelő élen jár az innovációban.
Kapcsolódó cikkeink
Az AI lehet a fenntartható költségcsökkentés kulcsa
A növekvő költségek és a mind kiélezettebb verseny egyre komolyabb…
Tovább olvasom >Mesterséges intelligencia és vallás – támogat vagy távolít?
A mesterséges intelligencia térhódítása alól a vallással való találkozás, a…
Tovább olvasom >Túl szigorú a digitális innovációkra vonatkozó szabályozás?
Felszólította a Német Kereskedelmi Szövetség (HDE) az új német kormányt,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Öt markáns trend alakítja a globális üzleti szolgáltatóközpontok jövőjét
A világ vezető üzleti szolgáltató vállalatai átfogó digitális stratégiákkal, generatív…
Tovább olvasom >Csődvédelem alá került a Pepco német leányvállalata
A diszkontlánc német egysége fizetésképtelenséget jelentett be, miközben a Pepco-csoport…
Tovább olvasom >Kék bolygó: az élelmiszerhulladékot már rövid távon is hasznosítani kellene biogázként vagy takarmány alapanyagként
Az élelmiszerhulladékot már rövid távon hasznosítani kellene biogázként vagy takarmány…
Tovább olvasom >