Ahogy a Budapest Bank adja
A napi cikkek beszállítói, forgalmazói, vagyis az FMCG-szektor szereplői mutatnak-e érdeklődést az államilag támogatott hitel iránt, tettük föl a kérdést a Budapest Banknál.Mint az eddigi tapasztalatok összegzéséből kiderült, az úgynevezett UMFORG hitelprogram keretében, az MFB által kiadott termékleírás alapján a gyártó és szolgáltató főtevékenységet végző vállalkozások igényelhetnek finanszírozást. Ennek megfelelően a támogatott hitelt kereskedő-, illetve forgalmazócégek nem vehetik igénybe. A jelenlegi, válság okozta gazdasági helyzetben viszont a bank ügyfelei részéről folyamatosan jelentős igény mutatkozik egy, a likviditási problémákat áthidaló, klasszikus forgóeszközhitel-konstrukció iránt. Az ügyfelek forgóeszközhitel iránti igényét tehát csak részben elégíti ki az UMFORG hitelprogram, mert a jelenlegi gazdasági helyzetben a vállalkozások jelentős része nem tud megfelelni a hitelprogram termékleírásában meghatározott igénybevételi feltételeknek (például a tevékenységbővítés, mint hitelcél is szerepel ezek között).
A vállalkozások forgóeszközhitel-szükségletének finanszírozására a Budapest Bank számos egyéb – saját forrású – hitelterméket tud ajánlani, mint például a folyószámlahitel vagy forgóeszközhitel.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
KSH: novemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 4,1, az előző havit 0,6 százalékkal haladta meg
2024. novemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint…
Tovább olvasom >NGM: láthatóan kezd visszatérni a lakosság bizalma
A kormány azon dolgozik, hogy a gazdaság jobban teljesítsen, így…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2025: Az USA készen áll a reflációra
A republikánusok fölényes győzelme a novemberi választásokon jelentősen megváltoztatta a…
Tovább olvasom >