Agrotax: folytatódott a termőföldek drágulása
Folytatódott az áremelkedés a magyarországi termőföldpiacon 2021-ben – közölte az Agrotax Kft. csütörtökön az MTI-vel.

Egyre drágább a föld
A termőföldek piaci átlagára hektáronként 1,969 millió forint volt tavaly, éves összevetésben 14 százalékos volt a drágulás. A megyék közül kiemelkedett Hajdú-Bihar 2,603 millió forinttal, Békés 2,524 millió forinttal, míg 1,356 millió forinttal Zala volt a legolcsóbb.
A cég korábbi elemzésében azt közölte, hogy 2020-ban a hektáronkénti piaci átlagár 1,727 millió forint volt, 7,3 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban.
A szántóföldek átlagára 2021-ben 2,097 millió forint volt, 9,7 százalékkal nőtt. Hajdú-Bihar ebben az összevetésben is az élen áll 2,852 millió forinttal.
A gyepterületekért 18,3 százalékkal többet, vagyis 1,699 millió forintot kellett fizetni átlagosan, míg az erdők 14,2 százalékkal drágultak, átlagosan 1,116 millió forintba kerültek hektáronként.
A gyümölcsösök hektáronkénti átlagára 2,590 millió forint, a szőlőké 2,496 millió forint volt tavaly. A szántóföldek éves hektáronkénti haszonbérleti díja 81 957 forintra nőtt, az éves változás 9,2 százalék. Az Agrotax Kft. 2015 óta a kifüggesztett hirdetmények adatbázisa alapján készíti el az országos termőföldpiaci összesítést.
A tavalyihoz 20 209 értékesített, összesen 30 597 hektárnyi földterület adásvételének tisztított adatát használták. A tranzakciók száma nem tért el lényegesen a korábbiaktól.
Kapcsolódó cikkeink
Paradicsom, amely két hónapig friss marad? Egy indiai innováció új fejezetet nyithat a kistermelők életében
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Mérséklődött a repcemag ára itthon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Növekedési pályán az ökológiai gazdálkodás, már stabilan 300 ezer hektár fölött az ökoterület nagysága
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: októberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,1, az előző havit 0,5 százalékkal haladta meg
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A hagyomány és az innováció jellemzi az idei karácsonyi édességpiacot
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Rekord összegű adomány gyűlt össze az Élelmiszerbank jótékonysági kampányában
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
