Agroinform.hu: a fenyőtermesztők visszafogottabb forgalomra számítanak az idén
A fenyőtermesztők visszafogottabb forgalomra számítanak az idén, a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezetének előrejelzése alapján a fenyőfaárak a tavalyihoz hasonló szinten alakulnak, a lucfenyőt méterenként 3 ezer forintért, az ezüstfenyőt 4-5 ezer forint között, míg a nordmann fenyőt 6 ezer forint körüli áron lehet megvásárolni – közölte az Agroinform.hu mezőgazdasági portál hétfőn az MTI-vel.
Felmérésük szerint a korábban évente fenyőfát vásárlók 5-6 százaléka tartja elképzelhetőnek, hogy a vírushelyzet miatt idén nem állít hagyományos karácsonyfát.
A termelők visszajelzései alapján a kereskedők az előző évekhez képest kevesebb fenyőfát kötöttek le náluk idén, ezért a szokásos időszakban, november végén a megszokottnál valamivel kevesebb fát vágtak ki az ültetvényeken. Az, hogy lesz-e elegendő választék az idei karácsonyra, csupán az utolsó napokban fog kiderülni, mivel a vásárlók 44 százaléka a karácsony előtti utolsó héten szerzi be a díszítésre szánt fenyőt, ekkor pedig már nehéz lesz pótolni az esetleg hiányzó mennyiséget – írják a közleményben.
Bolyki Bence, az Agroinform.hu ügyvezetője a közleményben elmondta, további bizonytalansági tényező, hogy sokan, akik minden évben belföldi vagy külföldi szállodába vagy rokonokhoz utaztak el, idén zömmel otthon maradnak, és nem tudni, hogy ők mekkora pótlólagos keresletet jelentenek majd a piacon.
A felmérés szerint a fenyőfát vásárlók körében immár messze a nordmann fenyő a legnépszerűbb, 54 százalék választja ezt a fajtát. A második helyen az ezüstfenyő, míg a harmadikon a lucfenyő áll 22, illetve 21 százalékkal. A legtöbben, 44 százalék, a másfél-két méter közti magasságot keresik, további 40 százalék másfél méternél kisebb fenyőfával is megelégszik.
Az idei évben a fenyőt vásárlók 25 százaléka szeretne 5 ezer forinton belül maradni ennél a kiadásnál, 5-10 ezer forint között tervez költeni 52 százalék, míg a maradék 23 százalék 10 ezer forintnál többet is hajlandó kiadni a megfelelő karácsonyfának valóra.
A válaszadók 12 százaléka jelezte, hogy fenyő helyett műfenyőt díszít karácsonykor. Ebben a körben legfőbb indokként a válaszadók fele a környezetvédelmet jelölte meg, emellett fontos szempont a többszöri felhasználhatóság.
Még a koronavírus-járvány idején is a válaszadóknak mindössze 9 százaléka tartja elképzelhetőnek, hogy online rendeljen fenyőfát karácsonyra. A válaszolók több mint harmada tart attól, hogy a látatlanban megvett és kiszállított fenyő nem az ő elképzeléseinek megfelelő formájú vagy minőségű lesz. A szemlélet persze folyamatosan változik, egyre több termékkör kerül át folyamatosan az online kereskedelmi térbe, egy azonban biztosnak látszik: a tömeges online fenyőfavásárra még várni kell – írja közleményben az Agroinform.hu. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Bank360: Költekezés helyett inkább spórolt a lakosság karácsony előtt
Az ünnepek előtt még szépen híztak a lakossági bankszámlák és…
Tovább olvasom >Közel százezer forintot költöttünk élelmiszerre az ünnepi időszakban
A karácsonyi készülődés határozta meg a Kifli.hu online szupermarket forgalmát…
Tovább olvasom >Master Good, Nestlé Hungária, Tesco Magyarország az idei győztes sorrend
A Trade magazin idén másodszor hirdette meg a Karácsonyi tv-reklámok…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: januárban 5,5 százalékkal haladták meg átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket
2024. januárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 6,0 százalékkal nőtt, ezen…
Tovább olvasom >Nagy Márton: A januári magasabb fogyasztói árszint átmeneti jelenség
Nagy Márton szerint elfogadhatatlan a magas élelmiszerinfláció, a kormány minden…
Tovább olvasom >NGM-szóvivő: január utolsó napjaiban már korrigáltak az árak
A KSH közlése szerint 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan…
Tovább olvasom >