Agrárszakmai ismereteiket bővíthették a határon túli magyar hallgatók
Az Agrárminisztérium felsőfokú gyakornokprogramjában résztvevő külhoni magyar hallgatókat, a jövő agrárértelmiségét köszöntötte Ökrös Oszkár helyettes államtitkár, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Szent István Campusán, Gödöllőn.

(Fotó: AM)
Köszöntőjében méltatta, hogy 2013 óta működő gyakornoki program révén az Agrárminisztérium munkatársai és az egyetem oktatói olyan, a mezőgazdaság iránt elkötelezett külhoni fiatalokat ismerhettek meg, akik határoktól függetlenül a jövő agrárértelmiségét képviselik. „Jó hír, hogy a Kárpát-medencében sokan választják az agrárképzéseket, ez azt jelenti számunkra, hogy a külhoni területeken, ahol a mezőgazdasággal foglalkozó, mezőgazdaságból élő magyar lakosság aránya kiemelkedően magas, a jövőben is lesznek agrár végzettségű, magasan képzett fiatal szakemberek, akik tovább visznek vagy beindítanak családi gazdaságokat, agrárvállalkozásokat, vagy akik tanácsaikkal, tudásukkal segítik a helyi termelőket, állattartókat, élelmiszer-előállítókat, ekképpen is szolgálva a szülőföldön boldogulást” – hangsúlyozta a helyettes államtitkár. Az Agrárminisztérium Kárpát-medencei gyakornokprogramjának célja, hogy a határokon túli szakiskolákban, agrár felsőoktatási intézményekben magyar nyelven tanuló és agrárképzésben résztvevő külhoni magyar diákok évente egyszer, néhány napos szakmai gyakorlaton vehessenek részt Magyarországon, melynek során elméleti és gyakorlati tudásukat gyarapítják. Az idei gyakornokprogramban május 11-16-a között a MATE gödöllői campusa fogadta a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi, csíkszeredai és sepsiszentgyörgyi karáról, a felvidéki Pro Selye Univerzitas Alapítványtól, valamint a MATE zentai kihelyezett képzéséről érkező diákokat és a kísérő pedagógusokat. A három különböző országból, öt képzési helyről érkező, magyar nyelven tanuló hallgatók a befogadó intézményben szakmai előadásokat hallgattak, tangazdaságokat látogattak, valamint kulturális programokon vettek részt.
AM
Kapcsolódó cikkeink
5. Foodconf: Ahol a résztvevők ráharapnak az élelmiszer-innovációk ízére
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az Agrárminisztérium emelt összegű nemzeti forrást biztosít az állattartók számára
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >NAK: a madárinfluenza-járvány ellenére sem lesz hiány libamájból
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Rekordösszegeket költünk a Black Friday akciók során, a bértranszparencia több mint megfelelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Baltikum felé nyit a magyar élelmiszerexport
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Lidl-munkavállalók Magyar Kereskedelemért Nagydíjat kaptak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

