Agrárminisztérium: tisztességes felvásárlási árat érdemelnek a szőlőtermelők
A kormányzat aktívan segíti az idei szüret eredményes lebonyolítását, ennek ellenére egyes szőlőfelvásárló pincészetek méltatlan és piaci szempontból is indokolatlanul alacsony árat ajánlanak a szőlőért. Nem érdemelnek fejlesztési forrásokat a szőlőtermelőkkel tisztességtelen felvásárló cégek – mondta Feldman Zsolt, mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár az Agrárminisztérium (AM) hétfői közleménye szerint.

Szabályozó eszközöket is bevethet a kormány a tisztességes felvásárlási ár érdekében
Az államtitkár kifejtette: az idén is folytatódik az a szüreti ellenőrzési program, amelyet 2019 őszén kezdett el a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatallal együttműködésben, és amelynek célja a bejelentett szüreti adatok valóságtartalmának átfogó kontrollja. A tapasztalatok szerint az ellenőrzéseknek már csak a híre is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a származási bizonyítvány iránti kérelmekben foglalt mustfok értékek közelítsenek a hegybírók által is mért adatokhoz. A 2019-ben megkezdett ellenőrzéseket 2020-ban már kiterjesztették a felvásárlási okiratok tartalmára is – írták a közleményben.
Közölték: a Covid-világjárvány kedvezőtlen gazdasági hatásai által érintett bortermelők részére a tavalyi évhez hasonlóan idén is rendelkezésre áll a lepárlási támogatás, így a pincében és a piacon is biztosan helye lesz az idei szőlőtermésnek. Ezt a várakozást erősítik a készletadatok is, amelyek alapján kijelenthető, hogy az országban összességében nincs borfelesleg.
A piaci helyzet tartós javítása érdekében átfogó állami bormarketingprogram indul a tárca tájékoztatása szerint, amelynek célja a magyar bor népszerűsítése.
Arról is tájékoztattak: a magyar szőlő iránti keresletet tovább növeli, hogy a Magyarországra irányuló lédig borimport jelentősen visszaszorult és az európai szőlőpiaci helyzetet látva nem is látszik annak friss utánpótlása. Így a nagy pincészetek elemi érdeke a magyar szőlőtermelőkkel való együttműködés.
Az agrártárca bízik a szőlőfelvásárlók együttműködési szándékában, azonban, ha a szüret ideje alatt nem látszódik előrelépés a tisztességes felvásárlási árak tekintetében, újabb szabályozási eszközök állnak bevetésre készen a termelők védelme érdekében – jelentette ki az államtitkár. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Agrárminisztérium: a nemzeti kormányra mindig számíthatnak a magyar gazdák
A kormány egyik legfontosabb szövetségesei a magyar gazdák, ezért a…
Tovább olvasom >Kedvező tapasztalatokkal zárult a nyári Nébih-ellenőrzések első szakasza
Kedvező tapasztalatokkal zárult a nyári szezonális ellenőrzés első szakasza. A…
Tovább olvasom >Hazai termékek elismerését segíti a minőségrendszerekhez történő csatlakozás
A vásárlók bizalmának növelésén túl piaci előnyökkel is jár a…
Tovább olvasom >További cikkeink
K&H: egyre gyakoribbak a szélsőséges időjárási viszonyok
Az időjárás ma már nem egy távoli, elméleti kockázat, hanem…
Tovább olvasom >A prémium snacking trend Magyarországon is erősödik
Az elmúlt években a hazai fogyasztói szokások látványos átalakuláson mentek…
Tovább olvasom >Az élőmarha-kereskedelem visszaesett, de a marhahúsexport közel másfélszeresére nőtt
Az AKI vágási statisztikai adatai szerint a 2025. január–júniusi időszakban…
Tovább olvasom >