Agrárminisztérium: nyilatkozatot fogadott el tizenegy ország agrárminisztere
Egy kiszámítható, megvalósítható, a gazdálkodói és tagállami pénzügyi kockázatokat csökkentő Közös Agrárpolitika irányába mutató javaslatokat tartalmazó nyilatkozatot fogadott el tizenegy ország agrárminisztere a Visegrádi Csoport kibővített agrárminiszteri ülésén Poznanban – közölte az Agrármisztérium (AM) kedden az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint fontos találkozóra került sor a Visegrádi Csoport országai és hét másik közép-kelet-európai uniós tagállam agrárminiszterei között a lengyelországi Poznanban, Magyarországot Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár képviselte.
A Polagra Food kiállítás keretében megrendezett tanácskozáson a Lengyelország, Csehország, Szlovákia és Magyarország alkotta V4 csoport, valamint a hozzájuk csatlakozott hét másik uniós tagállam a Közös Agrárpolitika (KAP) jövőbeni tartalmi elemeivel kapcsolatos, jelentős kérdésekben alakított ki közös álláspontot az októberi agrárminiszteri tanácsülés előtt – hívta fel a figyelmet a tárca. Hozzátették, hogy ezen az ülésen a német elnökség közös tanácsi álláspontot kíván kialakítani a KAP jövőbeni szabályozását illetően, ami indokolttá és időszerűvé tette az együttes fellépést több, még nyitott témában.
A résztvevő tizenegy ország közös nyilatkozatot fogadott el, amelynek javaslatai egy kiszámítható, megvalósítható, a gazdálkodói és tagállami pénzügyi kockázatokat csökkentő Közös Agrárpolitika irányába mutatnak. A tagállami szubszidiaritás garanciális elemeinek megőrzése, a kisgazdaságok adminisztratív terhelésének megakadályozása, illetve a mezőgazdaságot érintő reális környezeti célok kitűzésének szükséglete egyaránt fontos témái voltak a tanácskozásnak – jelezte az AM.
A Polagra Food kiállításon Magyarország az Agrármarketing Centrum révén magyar borokat, fűszereket, sütőipari és mangalicatermékeket bemutató nemzeti standdal vesz részt, a magyar standot együtt nyitotta meg Jan Krzysztof Ardanowski lengyel agrár- és vidékfejlesztési miniszter és Feldman Zsolt államtitkár.
Az agrárminiszteri tanácskozás és a Polagra Food kiállítás mellett megrendezett magyar-lengyel bilaterális találkozón Feldman Zsolt, valamint a lengyel Szymon Giżyński államtitkár az agrárszakképzés területén történő együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá. Ennek alapján a következő időszakban érdemi együttműködés indulhat a felnövekvő generáció képzésében kulcsszerepet játszó oktatási intézmények, oktatók és tanulók között – áll az AM közleményében. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Történelmi fejlődésen ment keresztül a magyar vidék
A magyar vidék történelmi fejlődésen ment keresztül 2010 óta, de…
Tovább olvasom >Szigorodnak a húskészítményekre vonatkozó szabályok – új fogalom is bekerül a rendeletbe
Újabb, a hazai élelmiszerszabályozást érintő módosítási tervezet jelent meg: az…
Tovább olvasom >Magyarország uniós szintű vakcinázási programot sürget az állatbetegségek terjedése miatt
Magyarország kezdeményezésére az Európai Unióban is megvitatták az uniós szintű…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >