Agrárminisztérium: idén is sikeres volt a levendulaszedési akció Tihanyban
Nagy érdeklődés mellett rendezték meg idén is a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság „Szedd magad” levendulaakcióját Tihanyban, a három héten át tartó programban több mint húszezren éltek a levendulaszedés lehetőségével – közölte az Agrárminisztérium (AM) az MTI-vel.
Azt írták: bár a „Szedd magad” akció lezárult, a nemzeti park igazgatósága a következő két hétben is folytatja a levendula aratását a kezelésében lévő ültetvényeken, a Tihanyi-félszigeten.
Ezután kezdődik a lepárlás, majd a folyamat végén elkészül a Balaton-felvidéki Nemzeti Park védjegyes terméke: a „Tihanyi levendula lelke” olaj és a levendula harmatvíz – írták.
Hozzátették: a kizárólag helyi alapanyagból készült termékek rendkívül népszerűek a nemzeti park látogatói körében.
Az AM tájékoztatása szerint Magyarország tíz nemzeti parkja újra teljes kínálattal várja a pihenni, feltöltődni és kirándulni vágyókat. Az érdeklődők például kenutúrákon vehetnek részt a Fertő nádasában, a hódok nyomába eredhetnek a Vén-Dunán, megcsodálhatják a naplementét a Sas-hegyen, eltölthetnek 24 órát a Börzsöny vadregényes tájain, geotúrán vehetnek részt a Káli-medencében, kipróbálhatják, hogy milyen hajóskapitánynak lenni a Tiszán, megismerkedhetnek a vadlovak életével a Hortobágyon, vagy éppen egy kalandos bugaci esti túrán pillanthatnak be a puszta életébe.
A színes programkínálat és a szakvezetéses túrák mellett az érdeklődők önállóan is felfedezhetik Magyarország páratlan természeti kincseit a védett területeken kialakított 186 tanösvényen.
Országszerte 40 idegenforgalmi hasznosítású barlang, 64 bemutatóhely, 33 látogatóközpont, 6 tájház, 15 erdei iskola mutatja be a nemzeti parkok élő és élettelen természeti, illetve kulturális értékeit – közölték. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Az élelmiszeripari szakképzésben is kulcsfontosságú az innováció, állítja az Agrárminisztérium
A mezőgazdaság, az élelmiszeripar ma már elképzelhetetlen az innováció, a…
Tovább olvasom >Indul a „Micsoda malacunk van!” sertéshús-népszerűsítő kampány – videóval
A magyar termékek vásárlása a nemzetgazdaságot támogatja, munkahelyek megtartását segíti,…
Tovább olvasom >Újabb beruházás támogatja az erdei turizmust
Erdeink rekreációs szerepe az utóbbi időben felértékelődött, mutatja ezt az…
Tovább olvasom >További cikkeink
Visszaesett a turizmus konjunktúrája – de még így is a gazdaság egyik legjobban teljesítő szektora
Áprilisban -6 ponton állt a Turizmus Konjunktúra Index (TKI) értéke…
Tovább olvasom >A magyar street food új generációja a Dob utcába költözött – Bemutatkozik a Budapest Bites
A városi street food palettát gazdagító hely prémium grab’n’go élményt…
Tovább olvasom >Ízlelgessük 2025-öt!
Nagyot változott a hazai bárok világa és a koktélfogyasztás kultúrája…
Tovább olvasom >