Agrárminisztérium: fókuszban a közvetlen termelői értékesítés erősítése
Napjainkban kiemelt kérdés életünk minden területén a fenntarthatóság. Gazdasági és társadalmi szempontból ehhez jelentősen hozzájárul azoknak az élelmiszer-ellátási láncoknak a fejlesztése, melyek a helyi gazdaság erősítése, a vidéki közösségek megerősítése mellett minél kevesebb köztes szereplő bevonásával kínálnak megbízható, minőségi élelmiszereket közvetlenül a fogyasztóknak. Erre irányul az európai uniós társfinanszírozással megvalósuló Rövid Ellátási Láncok (REL) fejlesztése című pályázati felhívás, mellyel kapcsolatban az Agrárminisztérium 2024. november 30-ig várja a véleményeket – hívta fel a figyelmet az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében az Agrárminisztérium.

A kisgazdaságokban a termelési rendszerek fenntarthatóbbak, a szállítási útvonalak pedig jelentősen lerövidülnek (Photo: Pixabay)
Kifejtették, a REL együttműködések támogatása a termelők, feldolgozók és a fogyasztók közötti szoros földrajzi és társadalmi kapcsolatok létrehozásával olyan együttműködések kialakítását ösztönzi, amelyeknek célja, hogy biztosítsa a termelők számára a méltányos megélhetést, illetve a fogyasztók jó minőségű, hazai forrásból származó élelmiszerekhez jutását.
Fontos szempont, hogy a helyi termelés és értékesítés erősíti a helyi gazdaságot, helyi munkahelyeket teremt és őriz meg, illetve fejleszti a helyi turizmust
Ugyancsak lényeges, hogy a kisgazdaságokban a termelési rendszerek fenntarthatóbbak, a szállítási útvonalak pedig jelentősen lerövidülnek. A REL hozzájárul a helyi tudás és hagyományok megőrzéséhez, erősítve a termelők és a fogyasztók közötti bizalmat. Közös projekttervre alapozott értékesítési formákat alakíthatnak ki a REL együttműködésben részt vevők a támogatás segítségével, ami elősegíti a termelők közös és közvetlen piacra jutását, ugyanis Magyarországon egyre nagyobb igény mutatkozik a közvetlenül a termelőktől, vagy legfeljebb egy közvetítőtől vásárolt élelmiszerek iránt – írták. Ismertették: támogatási kérelmet mezőgazdasági termelőnek minősülő egyéni vállalkozó, szociális szövetkezet, egyházi vagy önkormányzati fenntartású intézmény, non-profit szervezet, vendéglátóipari vállalkozás, közétkeztetésben vagy piacszervezésben tevékenykedő vállalkozás nyújthat be, kizárólag olyan konzorciumi formában, melyben a tagok függetlenek egymástól.
Az elnyerhető vissza nem térítendő támogatás mértéke legfeljebb 70 millió forint lehet a legalább négy taggal rendelkező konzorciumok számára
A Magyarország Közös Agrárpolitika (KAP) Stratégiai Tervének keretében megvalósuló Rövid Ellátási Láncok fejlesztése című pályázati kiírás széleskörű szakmai egyeztetéssel zajlott előkészítése után, most minden érdeklődő elmondhatja véleményét a felhívásról, mely az Agrárminisztérium KAP-tematikus oldalán a társadalmasításra kerülő anyagok között található, a kap.gov.hu címen – hívta fel a figyelmet az Agrárminisztérium.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
Agrárkamara: nem kérünk az ukrán importból
Az Európai Bizottság határozatlan idejű kedvezményeket javasol Ukrajnának a lejárt…
Tovább olvasom >A kormány támogatja a magyar borászat megújulását és hagyományainak megőrzését
Régóta a mezőgazdaság zászlóshajójaként tekintünk a mindig megújulni képes borágazatra,…
Tovább olvasom >V. Németh Zsolt: már számos intézkedés történt az aszálykárok mérséklésére
Már számos intézkedés történt az aszálykárok mérséklésére, a vízügyi igazgatóságok…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >A papírformán túl
A higiéniai papírtermékek piacán tapasztalható mozgások jól tükrözik a fogyasztói…
Tovább olvasom >