Agrárminisztérium: elengedhetetlen az innovatív és megújulni képes vállalkozások támogatása
A hazai élelmiszeripar versenyképességének, exportképességének növelése érdekében elengedhetetlen az innovatív, megújulni képes szereplők jelenléte és támogatása – mely célokra nagy hangsúlyt fektetünk az ágazat fejlesztése során – jelentette ki az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára Békésszentandráson, a Hungaro-Food 2009 Kft. székhelyén tett látogatáson a tárca hétfői közleménye szerint.

Támogatni kell az innovatív élelmiszeripari vállalkozásokat
Erdős Norbert azt mondta, hogy „az élelmiszeripar nemzetközi szinten egy kimagaslóan innovatív ágazat, az utóbbi években pedig azt tapasztaljuk, hogy a hazai vállalkozások is igyekeznek felzárkózni ehhez: legyen szó termék-, csomagolási vagy eljárás-innovációról”.
Kiemelte, hogy az utóbbi pár évben az élelmiszergyártók palettáján a hagyományos termékek mellett a termékfejlesztések és a fogyasztói igények révén a vegán termékek is helyet kaptak. Az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár (OMÉK) keretében idén másodjára meghirdetett Élelmiszeripari Nagydíj pályázatai is sok esetben ilyen jellegű termékfejlesztést mutattak be.
A Hungaro-Food 2009 Kft. a régióban megtermelt magas minőségű állati és növényi eredetű, elsődlegesen már feldolgozott alapanyagokból, magas hozzáadott értékkel, kiváló minőségű magyar élelmiszert állít elő – húzta alá. „A kormány által bővített élelmiszeripari pályázatoknak köszönhetően a cég a vegán élelmiszerek hazai piacán is komoly szereplővé vált” – tette hozzá.
Emlékeztetett: a korábbiakhoz képest hatalmas fejlesztés előtt áll a hazai élelmiszeripar a 2021-2027-es időszakban. Idén nyáron már megjelent egy 50 milliárd forintos keretösszegű felhívás kisebb, leginkább gépbeszerzések támogatása céljából és egy élelmiszeripari üzemek komplex korszerűsítésre irányuló felhívás is 200 milliárd forint keretösszeggel. Ez utóbbi jelentős túljegyzés miatt került felfüggesztésre, így egyértelműen látszik, az ipar fejlesztési hajlandósága kimagasló.
Erdős Norbert hozzátette, a jelenlegi felhívások tapasztalatai alapján a támogatási időszakban további pályázatok megjelentetését tervezik. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Már a Pannonhalmi borvidéken is megjelent a szőlő aranyszínű sárgaság betegsége
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >AM: új hitelkonstrukcióval támogatja a kormány legkisebb gazdálkodókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hubai Imre: a tájban tárolt vízkészletek növelésével tudnak segíteni a gazdáknak az Alföldön
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Fehérjeforradalom: három új itallal bővíti funkcionális kínálatát a PepsiCo
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Visszafogottabb költésre készülnek a németek Black Friday alkalmával
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Monoprix és Amazon: újabb 22 francia városban elérhető a házhozszállítás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >