Agrárminisztérium: Brüsszel nem dob mentőövet a sertéstartóknak
Több tagállammal együtt Magyarország is felszólította az Európai Bizottságot, hogy éljen a felhatalmazásával, és hozzon olyan azonnali piaci intézkedéseket, amelyek megakadályozzák, hogy a sertéstartók válsága még jobban elmélyüljön – jelentette ki Nagy István az uniós agrárminiszterek tanácsülését követően.

Határozott cselekvést várnak az EU-tól a sertéstartók
Az Agrárminisztérium (AM) keddi közleménye szerint a miniszter arra emlékeztetett, hogy a hazai hústermelés több mint harmadát adó magyar sertéstartóknak és az Európai Unió ágazati szereplőinek soha nem látott nehézségekkel kell szembenézniük. Rövid idő alatt meredeken megemelkedtek az előállítás költségei a takarmányárak és az energiaköltségek. Ugyanebben az időszakban viszont az átadási árak drasztikusan csökkentek, így veszélyesen „kinyílt az olló.” Ennek eredményeként ma már a leghatékonyabb gazdaságok számára is veszteséges a sertéstartás. Ez a helyzet pedig még rövidtávon sem tartható fenn – tette hozzá Nagy István.
Kifejtette, az Európai Bizottság elutasította, hogy azonnali piaci védőintézkedésekre tegyen javaslatot. A segítségnyújtásra alkalmas lenne a mezőgazdasági válságokra képzett tartalék is, ezért a sertéságazat problémáinak kezelése érdekében kezdeményezték ennek a válságalapnak a felhasználását. Ebből gyorssegélyt lehetne nyújtani az ágazat szereplőinek, azonban a bizottság ennek megnyitására sem tett javaslatot.
A válságalap megnyitásához a tanács döntésén kívül az Európai Parlament jóváhagyására is szükség lenne – hangsúlyozta.
A miniszter szavai szerint Magyarország minden lehetséges eszközzel támogatja az állattartókat és azon belül a sertéstartókat. Nagy István példaként említette, hogy 4 milliárd forinttal megemelték az idei állatjóléti támogatások keretét, emellett támogatott hitelt nyújtanak a gazdáknak, az Európában elsőként elindított krízisbiztosítási rendszer pedig elérhető már a sertéstartók számára is.
A minőségi hazai állomány állategészségügyi szintjének és versenyképességének megőrzése és javítása érdekében szigorított ellenőrzésnek vetik alá az EU belső piacáról Magyarországra érkező hízó alapanyagot – hívta fel a figyelmet az agrártárca vezetője. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Indul a „Micsoda malacunk van!” sertéshús-népszerűsítő kampány – videóval
A magyar termékek vásárlása a nemzetgazdaságot támogatja, munkahelyek megtartását segíti,…
Tovább olvasom >Az euróövezetben lassult a kiskereskedelmi forgalom növekedése márciusban
Az euróövezetben és az Európai Unióban is lassult a kiskereskedelmi…
Tovább olvasom >Újabb beruházás támogatja az erdei turizmust
Erdeink rekreációs szerepe az utóbbi időben felértékelődött, mutatja ezt az…
Tovább olvasom >További cikkeink
Imádják a nyereményjátékokat a magyar vevők egy friss kutatás szerint
Szinte minden magyar vásárló hajlandó többet költeni, ha ezzel nyerési…
Tovább olvasom >Indul a „Micsoda malacunk van!” sertéshús-népszerűsítő kampány – videóval
A magyar termékek vásárlása a nemzetgazdaságot támogatja, munkahelyek megtartását segíti,…
Tovább olvasom >KPMG: Egyszerre optimisták, aggódnak és izgatottak a magyarok, ha AI-ról van szó
A KPMG és a Melbourne-i Egyetem közös nemzetközi kutatása szerint…
Tovább olvasom >