Agrárminisztérium: a kormány meghosszabbítja a gabonakiviteli intézkedéseket
Az állattenyésztők takarmányellátása, illetve a lakossági élelmiszerigények biztosítása érdekében a kormány két hónappal meghosszabbítja a gabona-, olajos- és fehérjenövény kiviteli bejelentési kötelezettséget – közölte Nagy István agrárminiszter az Agrárminisztérium pénteken kiadott közleményében.

Meghosszabbodik a gabonakivitel bejelentési kötelezettsége
A miniszter szerint a korábban bevezetett gabona-, olajos- és fehérjenövény kiviteli bejelentési kötelezettség sikeresnek minősíthető, az intézkedés elérte célját. Hozzátette, a rendkívüli világpiaci kereslet ellenére sikerült elkerülni a hazai kivitel megugrását, így a belső ellátást sikerült megvédeni.
A tárcavezető kifejtette, az orosz-ukrán konfliktus továbbra is komoly bizonytalanságot hordoz a mezőgazdasági termények világpiacán, a hazai árumozgások szoros nyomonkövetése ezért továbbra is szükséges.
Nagy István kiemelte, kontrollra van szükség ahhoz, hogy az élelmiszer- és a takarmányipar számára megfelelő mennyiségű termény álljon rendelkezésre. Ennek megfelelően a kormány két hónappal – július közepéig – meghosszabbította az intézkedést. Ha úgy ítéljük meg, hogy a készletet védeni kell, az állam élni fog elővásárlási jogával – hangsúlyozta a tárcavezető.
Nagy István leszögezte, a kormány minden lehetséges intézkedést megtesz a biztonságos élelmiszer-ellátás érdekében. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A mesterséges vízpótlás a táj természetes alkalmazkodóképességét segíti
A klímaváltozás miatt elkerülhetetlenül szükséges mesterséges vízpótlás a táj természetes…
Tovább olvasom >Agrárminisztérium: rendkívüli segítséghez jutnak a súlyos tavaszi fagykárt szenvedett szőlő- és gyümölcstermelők
Az idén több hullámban érkező tavaszi fagy súlyos károkat okozott…
Tovább olvasom >Új támogatások segítik a hazai halgazdálkodás és akvakultúra fejlesztését
Két új pályázati felhívás összesen több mint 8 milliárd forint…
Tovább olvasom >További cikkeink
Falusi romantika Budapest szívében: megnyitott a Puli és Juhász pesti csárda a belvárosban
Harcsapaprikás, túrós csusza és aranygaluska – juhászbölcsességgel tálalva, puli-lelkesedéssel fűszerezve.…
Tovább olvasom >Zöldség drágábban, mint hús? – Megfordult a világ az élelmiszerpiacon
Miközben évtizedekkel ezelőtt a zöldség volt az olcsó alternatíva a…
Tovább olvasom >NGM-helyettes államtitkár: még várják a jelentkezőket a Nyári diákmunka programra
Már több mint 21 ezren vállaltak munkát a Nyári diákmunka…
Tovább olvasom >