Agrárminisztérium: a hazai élelmiszeripar számíthat a kormány támogatására
A magyar élelmiszergazdaság termelékenységének növelése kulcskérdés, amelyhez kiemelkedően fontos a digitalizáció és az új technológiák alkalmazásának támogatása – jelentette ki Erdős Norbert, az Agrárminisztérium (AM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára a Bábolna Élelmiszeripari Kft. törökszentmiklósi húsüzemében tett látogatásán.
Erdős Norbert rámutatott, a cél az, hogy a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar nagyobb tudásbázisra, csúcstechnológiára építve a lehető legkisebb mértékű környezeti terhelés mellett egészséges táplálkozásba illeszthető, piacképes árut állítson elő. Az Agrárminisztérium folyamatosan együttműködik a pályázatok tervezése során az élelmiszeripari érdekképviseletekkel és a szakmai szervezetekkel, felhasználva a korábbi támogatási időszakok tapasztalatait – tette hozzá.
Az államtitkár felhívta a figyelmet, hogy a 2021 és 2027 közötti időszakban óriási lehetőség előtt állnak az élelmiszeripari, köztük a húsipari hazai vállalkozások, hiszen a 4265 milliárd forintos vidékfejlesztési forrás segítségével a korábbiakhoz képest jóval nagyobb fejlesztési keretre pályázhatnak az ágazat szereplői.
Az idei élelmiszerblokkból július 7-étől az élelmiszeripari üzemek kisebb léptékű fejlesztésére 50 milliárd forint áll a pályázók rendelkezésére. A felhívás élelmiszeripari és borászati tevékenységhez kapcsolódóan eszközök, gépek, technológiai berendezések beszerzésére és megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazására kínál támogatást. A kiírás lehetőséget biztosít élelmiszeripari tevékenységhez kapcsolódóan áruszállításra használható szállítójárművek beszerzésére is.
A pályázati kiírás keretében a vissza nem térítendő támogatás maximális mértéke 100 millió forint lehet. A támogatási intenzitás főszabály szerint 50 százalékos, de ez egyes tevékenységekhez, régiókhoz és vállalkozásmérethez kapcsolódóan eltérhet.
A pályázati felhívás részletei a www.palyazat.gov.hu oldalon megismerhetők.
Göblyös Zsolt, a Bábolna Élelmiszeripari Kft. operatív igazgatója a közlemény szerint kiemelte, hogy már eddig is éltek a fejlesztési támogatások lehetőségeivel, bővítették az üzemet, új épületet húztak fel, valamint új gyártó gépsort és technológiát állítottak szolgálatba. Jelenleg két fejlesztés elindítása van folyamatban: az egyik az alapanyag előkészítő, kezelő területek bővítése, míg a másik az élelmiszeripari beszállító-fejlesztési programon belül a fagyasztási kapacitás hatékonyságának növelése és a szennyvízkezelés korszerűsítése. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Szigorodnak a húskészítményekre vonatkozó szabályok – új fogalom is bekerül a rendeletbe
Újabb, a hazai élelmiszerszabályozást érintő módosítási tervezet jelent meg: az…
Tovább olvasom >Új, mezőgazdasági termények vizsgálatával foglalkozó mintavételi laboratórium létesült Fóton
Átadták a Mertcontrol csoport új, korszerű mintavételi laboratóriumát és székházát…
Tovább olvasom >Az Agrárkamara az általános iskolások számára idén is szervez pályaorientációs táborokat
Az agrárszakmák népszerűsítése érdekében idén is ingyenes pályaorientációs táborokat szervez…
Tovább olvasom >További cikkeink
Augusztus végéig meghosszabbítják az élelmiszerek árréscsökkentését
Nagy István agrárminiszter a saját Facebook-oldalán jelentette be, hogy a…
Tovább olvasom >Szigorodnak a húskészítményekre vonatkozó szabályok – új fogalom is bekerül a rendeletbe
Újabb, a hazai élelmiszerszabályozást érintő módosítási tervezet jelent meg: az…
Tovább olvasom >EUDR országértékelések – avagy melyek az erdőirtás szempontjából kockázatos országok
Az Európai Bizottság május 23-án közzétette az EUDR (erdőírtás mentes…
Tovább olvasom >