Agrárminisztérium: 12 millió eurós borpromóciós program indul
Az agrártárca 12 millió euró értékben borpromóciós programot indít a magyar borok értékesítésének támogatására – jelentette be Feldman Zsolt mezőgazdaságért felelős államtitkár az Agrárminisztérium közleménye szerint.
Feldman Zsolt elmondta: a borágazatban erős a verseny, a 2020 első negyedévében induló program a jó minőségű magyar borok uniós és harmadik országok piacain való eredményesebb eladását segíti majd. Kitért arra is, hogy a magyar borok sokszínűségükkel tűnnek ki, ezt az egyediségüket kell elismertetni a külpiacokon – áll a közleményben.
A borpromóciós program forrásaira a tervek szerint jövő márciusban és áprilisban lehet majd a pályázatokat benyújtani. Az államtitkár elmondta, hogy a kiírásig fennálló idő kellő felkészülést tesz lehetővé ahhoz, hogy megalapozott, jó programok szülessenek, amelyek illeszkednek a borrégiók sajátosságaihoz, és az egész magyar borágazat megítélését erősíthetik.
Idén a mintegy 400 ezer tonna szőlőtermés alapján várhatóan 3 millió hektoliter körül lesz a hazai bortermelés, a borászok jó évjáratra számítanak – írták.
A sajtótájékoztatón bemutatták a Magyar Bor 2019/2020 című kötetet, amely 290 pincészet 916 kiválasztott borát tartalmazza, köztük 191 kiemelkedő tételt – ismerteti közleményében a tárca. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Fénybe borult a Törley-mauzóleum
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az Agrárminisztérium jelentős többletforrással segíti a hungarikumok megőrzését
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Lidl Magyarország 2025-ben is kiemelkedő sikereket ért el a hazai borágazat támogatásában
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
EY: Alapjaiban alakul át az uniós vámrendszer: számos céget érint majd a reform
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Szeleteket szerettek
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A vallást, a hidakat és a műtőt is meghódította a mesterséges intelligencia
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

