Agrárminisztérium: 1100 milliárdos pályázati csomag vált elérhetővé a vidék számára
Az Agrárminisztérium Megújuló vidék, megújuló agrárium programjának keretében 2021-ben 1100 milliárd forintnyi pályázat jelenik meg, amelynek célja a vidéki gazdaságok megerősítése, a magyar mezőgazdaság és élelmiszertermelés modernizációja – jelentette be Feldman Zsolt szerdán este az orosházi gazdafórumon az Agrárminisztérium csütörtöki közleménye szerint.

1100 milliárdos támogatásra pályázhatnak a vidéki gazdaságok
Az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a legfontosabb feladatnak az élelmiszer-feldolgozás helyzetbe hozását, a versenyképes alapanyag-termelés erősítését, a kistermelők számára elérhető források biztosítását és a technológiai forradalom eredményeinek minden gazdálkodó számára elérhetővé tételét jelölte meg. „Hiszünk a magyar vidékben és építjük jövőjét, ezért írtunk ki az idei évben 1100 milliárd forint összértékben vidékfejlesztési pályázatokat. Mindenki számára biztosítjuk a fejlődés és a fejlesztés lehetőségét, a szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozóktól a kertészeken át az állattartókig” – mondta az államtitkár.
Feldman Zsolt előadásában hangsúlyozta, hogy jelenleg is 25 különböző nyitott pályázati felhívás érhető el. Az újdonságok közül kiemelte az állattartók számára fontos takarmány-előállítás modernizálása érdekében október végén megnyílt, 50 milliárd forintos keretösszegű pályázati felhívást, valamint az ültetvényeket pusztító tavaszi fagykár elleni védekezés eszközeinek vásárlását támogató, november közepétől megnyíló pályázatot.
A legnagyobb figyelmet jelenleg a gazdálkodók részéről az agrár-környezetgazdálkodási támogatás igénylése kapja, amely 360 milliárd forint értékben ösztönzi a környezettudatos gazdálkodási gyakorlatok folytatására a mezőgazdasági termelőket. A támogatási kérelmeket november 25-ig kell benyújtani – mondta az államtitkár a közlemény szerint. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Folytathatja a nemzetközi terjeszkedést az UBM
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Útlezárásokkal tiltakoznak a szerbiai gazdák az olcsó importtermékek ellen
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
MBH gyorselemzés: Idén is folytatja szárnyalását az idegenforgalom
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >20 éve stabil iránytű a hazai FMCG-ben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A munkavállalók fele nem támogatja a fizetések átláthatóságát
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

