Agrárminiszter: október 16-tól megindul az agrártámogatások előlegfizetése
Október 16-tól megindul az agrártámogatások előlegfizetése – jelentette be az agrárminiszter keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
Nagy István hangsúlyozta: a közös agrárpolitika keretében négy nagy támogatási jogcímcsoporton – a közvetlen támogatások, a Vidékfejlesztési Program pályázatai, a nemzeti támogatások és a piaci támogatások csoportján – keresztül a magyar agrárium évente átlagosan 700 milliárd forint támogatásban részesül, a tavalyi kifizetések elérték a 793 milliárd forintot. Az idén a gazdálkodók 169 ezer egységes kérelmet nyújtottak be, ötmillió hektár mezőgazdasági területre. Ezekből három nagy támogatási forma esetében fizetnek előleget az egységes kérelmekben jelzett támogatási igények után – mondta a miniszter.
Az előleg mértéke a közvetlen támogatásoknál kérelmenként maximum 70 százalék, a területalapú vidékfejlesztési támogatásoknál – mint például az agrár-környezetgazdálkodási intézkedés vagy az ökológiai gazdálkodásra történő átállás támogatása – maximum 85 százalék lehet – ismertette. A gazdálkodók által idén benyújtott egységes kérelmekre a Magyar Államkincstáron keresztül – az előleget és az előlegfizetés lezárulta után november 1-jét követően fizethető részfizetéseket is beleszámítva – még 290 milliárd forintot fizetnek ki – emelte ki. Ebből a tervek szerint több mint 232,5 milliárd forint a közvetlen támogatásokhoz, 37,5 milliárd forint a területalapú vidékfejlesztési támogatásokhoz, 15,5 milliárd forint pedig olyan nemzeti agrártámogatásokhoz kapcsolódik, mint például az állattartók átmeneti nemzeti támogatása, ötmilliárd forintot pedig már kifizettek az uniós krízistartalék maradványából. Nagy István közölte: az előlegfizetés fő célja, az őszi munkák zavartalan elvégzésének, a termelők pénzügyi stabilitásának, likviditásának biztosítása. A miniszter szerint prioritást élvez, hogy minél több termelő részesülhessen előrehozott kifizetésben, és minden jogcímen elinduljon az utalás, amelyen arra van lehetőség. Megjegyezte: a területalapú támogatásokon túl egyes kulcságazatokat célzottan segítő támogatások – mint például a tejelő tehenek vagy az anyajuhok után kapható támogatások – kifizetését is megkezdik. Mészáros József, a Magyar Államkincstár (MÁK) elnöke elmondta: az előlegkifizetéseket a kisebb ügyfelekkel kezdik.
Kiemelte: 7800 levelet küldtek ki az egységes kérelmekkel kapcsolatosan pontosításért, a MÁK elnöke azt kérte, hogy a megszólított gazdák minél gyorsabban válaszoljanak ezekre a mihamarabbi kifizetés érdekében.
A MÁK 2016-tól előzetes elbírálással is segíti a gazdákat, hogy mindenki pontosan tudja, mire számíthat – emlékeztetett Mészáros József.
Azt is kérte a gazdáktól, hogy a kérelmeket elektronikusan adják be, mert így gyorsabb a feldolgozás, és a gazdák is gyorsabban jutnak a pénzükhöz.(MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Tovább fokozzuk az agrárgazdasági együttműködésünket az Egyesült Államokkal
Új dimenziók nyílnak hazánk és az Egyesült Államok között az…
Tovább olvasom >Agrárminisztérium: segítség a fiatal gazdáknak: csaknem 5300 igénylő kap támogatást
A kormány továbbra is azon dolgozik, hogy a gazdák a…
Tovább olvasom >AM: idén korábban érkezik a támogatás az anyatehén-tartóknak
Újabb lépéssel segíti a kormány a ragadós száj- és körömfájás…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nagy Márton: árréskorlátozást vezetne be a kormány a háztartási cikkeket árusító boltokra
A kormány szerdán tárgyalhatja, csütörtökön pedig várhatóan elfogadhatja azt az…
Tovább olvasom >Drágább Barbie, soványabb Heinz – Trump vámjai átrajzolják a globális fogyasztói piacot
Donald Trump vámpolitikájának hatása egyre több iparágat érint: játékgyártók, autóipari…
Tovább olvasom >Csaknem 20 százalékkal olcsóbb élelmiszerek? A kormány elégedett az árréscsökkentés eredmnyeivel
„Egyre több terméket lehet olcsóbban megvásárolni az árréscsökkentésnek köszönhetően, az…
Tovább olvasom >