Agrárminiszter: a méhészeti termelés versenyképességét szolgálják a támogatások
A termelés fenntarthatóságát és versenyképességét szolgálja az a mintegy hat milliárd forintos támogatás, amelyet a méhészet a következő három évben kaphat – mondta Nagy István agrárminiszter az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.
Elmondta, hogy az Európai Bizottság jóváhagyta a tagállamok 2020-2022 közötti időszakra vonatkozó méhészeti programjait és a kapcsolódó uniós támogatások mértékét. Magyarország az uniós keretösszeg 7,8 százalékát, közel 3 milliárd forintot kap, ami a hetedik legmagasabb az unió tagállamai között.
A kormány az uniós társfinanszírozási szabályoknak megfelelően a költségvetésből ugyanekkora összeggel támogatja az ágazatot – fűzte hozzá. A jelenleg futó 2017-2019-es méhészeti éveket lefedő programhoz képest 575 millió forintos növekedést jelent a következő időszakra vonatkozó támogatás.
A miniszter elmondta, hogy a pályázható támogatás lehetőséget biztosítana a méhészeti kutatások, az új és modern technológiák finanszírozására, valamint támogatnák a kaptárcserét, a léptárolási, mézkinyerési és tároló, illetve a piacra jutást segítő eszközök, például palackozó berendezések beszerzését – tette hozzá.
Nagy István a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában kiemelte, hogy a méz minősége Magyarországon a második legjobb Európában a sűrűség alapján. Hozzátette, 1,2 millió méhcsaláddal mintegy 20 ezer méhész gazdálkodik Magyarországon. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Mézpróba 2025 – Rekorddíjak és küzdelmes év a hazai méhészeknél
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ősszel sem pihennek a kaptár lakói: így segíthetjük a beporzókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Több mint 55 tonna ismeretlen eredetű mézet vont ki a forgalomból a Nébih
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Átadták a 2025-ös Fenntartható jövőért díjakat: az év legkiemelkedőbb fenntartható vállalatai és vezetői kaptak elismerést
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Átadták a 2025-ös A Fenntartható jövőért díjakat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hogyan induljunk el, ha még nem vagyunk jelen az internetes kereskedelemben?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >