Agrárminiszter: a klímaváltozás gyakorlati megoldások kidolgozását igényli
Változik a klíma, és azzal együtt alakulnak át a környezeti, gazdasági és társadalmi kihívások, mindezek pedig szükségessé teszik a gyakorlati megoldások kidolgozását – mondta Nagy István agrárminiszter hétfőn a Változó világunk kihívásai című kiállítás és konferencia megnyitóján, Budapesten.
Ezt felismerte a magyar kormány, és megalkotta a Klíma- és természetvédelmi akciótervet, amelyben kiemelt helyet kap az erdőtelepítés. Minden újszülött után tíz fát ültetnek, 2030-ra elérik, hogy az ország erdővel borított területe 27 százalékra növekedjen – tette hozzá a miniszter.
A Magyar Mezőgazdasági Minisztérium, az Országos Meteorológiai Szolgálat, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal és a Herman Ottó Intézet több témakört is felölelve, a tudományos ismeretterjesztés eszközeivel, közérthetően alkotta meg az interaktív elemeket is tartalmazó most megnyílt tárlatot – mondta.
Nagy István kiemelte, hogy a klímaváltozás okai és következményei, a szélsőséges időjárás pusztításai, a mezőgazdaságra gyakorolt kedvezőtlen hatásai komplex válaszokat igényelnek, amihez több szakterület összefogására van szükség. Az erdőgazdálkodás az agráriumnak az a része, amely hatékony és hosszú távú válaszokat kínál a klímaváltozásra. A hazai erdők évente 4-5 millió tonna szén-dioxidot kötnek meg, a fatermékek használata további 5 millió tonna szén-dioxid kibocsátást előzi meg. Az erdőgazdálkodás feladata ennek a szénmegkötő kapacitásnak a fenntartása és növelése – jegyezte meg. Nagy István elmondta: a vidékfejlesztési programban tavaly az erdőtelepítési pályázat keretében jelentősen megnövelték az erdőtelepítésre igényelhető támogatási összegeket.
A korábbihoz képest erdőtípusonként legalább 80, legfeljebb 130 százalékkal emelkedett a megpályázható összeg. Ennek eredményeként már 11 ezer hektárra érkezett telepítési kérelem. A programhoz iskolák, óvodák, önkormányzatok és civil szervezetek is csatlakozhatnak majd. Erre a célra a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat forrásainak felhasználásával hamarosan 500 millió forintos pályázatot írnak ki – közölte. Fásítási mintaprogramok keretében erdőgazdaságok 2 millió facsemete elültetésével növelték az erdőterületet – mondta.
A másik fontos intézkedés az öntözésfejlesztés területén jött létre. Tíz éven keresztül 17 milliárd fointot biztosít a kormány az öntözési infrastruktúra kialakítására. A miniszter reményei szerint ezzel 2022-re megduplázódhat az öntözött terület nagysága.
Ezen kívül intézkedéseket hoztak a beporzó rovarok, különösen a háziméh védelme érdekében, elkészítették az Országos levegőterhelés-csökkentési program tervezetét, és folytatják az Országos iskolakert-fejlesztési programot – sorolta a miniszter. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Fokhagyma az európai piacokon: Miért nem garantál alacsony árakat a bőséges kínai termés?
Bár Kína idén kiemelkedő fokhagymatermést könyvelhet el, az európai fogyasztók…
Tovább olvasom >Elkészült az EU Riasztási és Együttműködési Hálózatának 2024-es összefoglalója
Az Európai Unió Riasztási és Együttműködési Hálózata (ACN) 2024-ben 9400-nál…
Tovább olvasom >Közel másfélszeresére nőtt a teljes tejpor értékesítési ára a nemzetközi piacon
A nyerstej termelői ára nemzeti valutában kifejezve 2025 áprilisában az…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >Riasztó jelek a földeken: aszály sújtja a kukoricát, a búzánál még van remény
A szakértők szerint a kukoricaállomány már most tragikus képet mutat,…
Tovább olvasom >