Agrárkutatók: a mezőgazdaság kibocsátását precíziós gazdálkodással lehet növelni
Precíziós gazdálkodásra van szükség Magyarországon a mezőgazdaság kibocsátásának érdemi növeléséhez, az új technológiák megismertetésében ad segítséget a PREGA (precíziós gazdálkodásról szóló) konferencia és kiállítás, amely kedden kezdődik Budapesten – mondta Gyuricza Csaba, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) főigazgatója hétfőn az m1 aktuális csatornán.
A precíziós gazdálkodás a digitális megoldások alkalmazását jelenti a mezőgazdaságban, a fejlesztések arra irányulnak, hogyan lehet versenyképesebb módon gazdálkodni, az eredményességet növelni, úgy, hogy közben a környezeti fenntarthatóságra is nagy hangsúlyt helyeznek – fogalmazott a NAIK főigazgatója.
Gyuricza Csaba közölte, Magyarországon a szántóterületek nagysága meghaladja a 4 millió hektárt, ebből néhány 10 ezer hektárra tehető a precíziós gazdálkodással művelt mezőgazdasági területeknek a nagysága.
Bolyki Bence, a PREGA főszervezője elmondta, hogy az idei konferenciát a stratégia, tervezés és a gyakorlat köré építették fel, ezáltal a résztvevők megismerkedhetnek például az ország digitális agrárstratégiájával és az egyes precíziós gazdálkodást alkalmazó termelők tapasztalataival is. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Komplex támogatási program segíti a ragadós száj- és körömfájás sújtotta állattartó telepeket
Komplex támogatási program kidolgozásával segíti az Agrárminisztérium a ragadós száj-…
Tovább olvasom >Agrometeorológia: csapadékra várnak a növények
Az elmúlt egy hét csapadékszegény időjárása nem tett jót a…
Tovább olvasom >Növényvédő szerek alkalmazhatósága a különböző kukorica kultúrákban
A növényvédő szerek kiválasztásakor kiemelt jelentőséggel bír, hogy az adott…
Tovább olvasom >További cikkeink
45 millió fontos beruházást indít a Müller brit tejüzemében
A német Theo Müller csoporthoz tartozó Müller 45 millió fontot…
Tovább olvasom >NewPrinces Group veszi meg a Carrefour olaszországi üzletei
Megállapodást kötött a Carrefour a NewPrinces Group-pal olaszországi tevékenységeinek értékesítéséről.…
Tovább olvasom >Tovább nőtt a fair trade Németországban
A németországi fair trade forgalom 2024-ben 11%-kal, 2,6 milliárd euróra…
Tovább olvasom >