Agrárkutatási együttműködés Ghána és Magyarország között
Magyar agrárkutatási eredmények segítségével fejlesztheti mezőgazdaságát Ghána – közölte a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) szerdán az MTI-vel, miután a hétvégén agrárkutatási, valamint oktatási együttműködési megállapodásokat kötöttek az érintettek.
Gyuricza Csaba a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ főigazgatója a közleményben kiemelte, hogy Magyarországon a kukorica termésátlaga hektáronként 8 tonnára tehető, addig ez Ghánában 1,5-2 tonna, ennek javítása érdekében hamarosan mintagazdaságot létesítenek Ghánában.
A NAIK szerint a jó fajtaválasztással és technológiával megduplázható az afrikai országban előállított élelmiszer mennyisége. A magyar cégek számára a feldolgozóipar is több lehetőséget rejt, közös vállalatok alakítására készülnek a felek, valamint magyar tőke bevonásával egy trópusigyümölcs-feldolgozó terveiről kezdődnek egyeztetések.
A közlemény szerint a Magyarországon mezőgazdasági tanulmányokat folytató ghánai tanulók száma megduplázódhat, illetve magyar kutatók és hallgatók is lehetőséget kaphatnak a külföldi tapasztalatszerzésre.
A NAIK emlékeztet arra, hogy az afrikai országokkal nem új keletű Magyarország kapcsolata, a magyar növényfajták Kenyában már jelen vannak, Nigériában pedig bevezetés előtt állnak. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Pisztácia Magyarországon?
Egyre több jel mutat arra, hogy a pisztáciatermesztés már nem…
Tovább olvasom >Felvásárolja Valeo Foods az I.D.C. Holding édesipari céget
Megállapodott a Valeo Foods Group a Közép- és Kelet-Európában ostyákat,…
Tovább olvasom >Rekorddöntő hőség és aszály Magyarországon: súlyos károk és előrejelzések
Az elmúlt napokban tapasztalt rendkívüli hőség súlyos következményekkel jár Magyarországon.…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >Riasztó jelek a földeken: aszály sújtja a kukoricát, a búzánál még van remény
A szakértők szerint a kukoricaállomány már most tragikus képet mutat,…
Tovább olvasom >