Összefognak a termelők a hagymaágazat versenyképességének növeléséért
A magyar hagymaágazat versenyképességének növelését szeretné elérni, valamint a kereskedők és fogyasztók figyelmét kívánja ráirányítani a jó minőségű magyar hagymára az a termelői munkacsoport, amelyet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) hozott létre – közölte a köztestület az MTI-vel.
Magyarországon az éves átlagos vöröshagyma fogyasztás 8-9 kilogramm, fokhagymából pedig 0,8-0,9 kiló.
Vöröshagymából 65-70 ezer tonna a termés, fokhagymából 6-8 ezer tonna. A termőterület az elmúlt években némileg csökkent, tavaly így mintegy 2 ezer hektáron termesztettek vöröshagymát, 915 hektáron pedig fokhagymát. A termesztési hagyományok és a termelési adottságok együttesen határozzák meg a termőterületek elhelyezkedését.
A fő vöröshagyma termőterületek Békés, Csongrád, Bács-Kiskun és Jász-Nagykun-Szolnok megyében találhatók, amelyek 300-400 hektáros területek. Hajdú-Bihar, Pest és Győr-Moson-Sopron megyében 100-150 hektár közötti a termőterület.
A fokhagyma termőterületek döntő hányada, 85 százaléka Csongrád megyében található.
A hagymaexport nem jelentős, vöröshagymából mindössze 1-2 ezer tonna kerül külföldre, főként a környező országokba, Romániába, Szerbiába. Fokhagymából 600-800 tonna az export, ami jellemzően szintén a környező országokba, Romániába, Szlovákiába irányul.
Vöröshagymából 15-18 ezer tonna az import, ami leginkább Németországból, Hollandiából, Ausztriából és Szlovákiából származik. A fokhagymaimport elsősorban holland és német kereskedőkön keresztül érkező kínai áru, évente 1000-1400 tonna.
A munkacsoport főként azt szeretné elérni, hogy azokban az időszakokban, amikor van magyar áru a piacon, akkor azt forgalmazzák a kereskedők.
A szakemberek szerint a magyar áttelelő hagyma már várhatóan június 10. körül kapható lesz a piacon. Ezt követően a magyar vöröshagymából és fokhagymából augusztus végétől egészen a következő év januárig-februárig ki lehet elégíteni a belföldi igényeket.
A NAK a szakmai segítségnyújtás mellett a piaci információk gazdálkodókhoz való eljuttatásához, és a piaci szereplők közötti kapcsolat erősítéséhez is támogatást nyújt. Emellett segíti a tárolhatóság növelését és a tárolókapacitások bővítését is annak érdekében, hogy például a vöröshagyma minősége a betakarítástól 5-6 hónapon keresztül a piaci igényeknek megfelelő legyen. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Tovább fokozzuk az agrárgazdasági együttműködésünket az Egyesült Államokkal
Új dimenziók nyílnak hazánk és az Egyesült Államok között az…
Tovább olvasom >Agrárminisztérium: segítség a fiatal gazdáknak: csaknem 5300 igénylő kap támogatást
A kormány továbbra is azon dolgozik, hogy a gazdák a…
Tovább olvasom >AM: idén korábban érkezik a támogatás az anyatehén-tartóknak
Újabb lépéssel segíti a kormány a ragadós száj- és körömfájás…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nagy Márton: árréskorlátozást vezetne be a kormány a háztartási cikkeket árusító boltokra
A kormány szerdán tárgyalhatja, csütörtökön pedig várhatóan elfogadhatja azt az…
Tovább olvasom >Drágább Barbie, soványabb Heinz – Trump vámjai átrajzolják a globális fogyasztói piacot
Donald Trump vámpolitikájának hatása egyre több iparágat érint: játékgyártók, autóipari…
Tovább olvasom >Csaknem 20 százalékkal olcsóbb élelmiszerek? A kormány elégedett az árréscsökkentés eredmnyeivel
„Egyre több terméket lehet olcsóbban megvásárolni az árréscsökkentésnek köszönhetően, az…
Tovább olvasom >