Agrárkamara: új időszámítás az agráriumban
Novemberben az Országgyűlés ellenszavazat nélkül elfogadta azt a jogszabályt, amely teljesen új alapokra fogja helyezni a magyar agrárgazdaság adózási és szerkezeti alapjait – mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke a kormány Facebook oldalán szerdán reggel közzétett videóban.
Győrffy Balázs ismertette, hogy a NAK által kezdeményezett és a társtárcákkal együtt az Országgyűlés elé terjesztett jogszabály három új működési formát kínál a gazdálkodók számára: a megváltoztatott őstermelői rendszert, az őstermelők családi gazdaságát, illetve a családi mezőgazdasági társaságok rendszerét.
A kedvezmények az adózási oldalon és az adminisztráció könnyítésében egyaránt tetten érhetők, és abban bíznak, hogy ezek a változások magasabb hozzáadott érték előállítására ösztönzik majd a termelőket, és nyilvánvalóan így a versenyképességük, a jövedelemtermelő képességük is javul majd – tette hozzá.
A NAK elnöke kiemelte, hogy szerették volna a részletszabályokat személyesen, fórumokon elmondani az érintetteknek, de mivel erre most nincs lehetőség, így az online térben digitális fórumokkal próbálják pótolni, és a www.nak.hu/csg oldalon elérhetőek a részletszabályok.
A videóban megszólalt egy családi gazdálkodó, Baki Róbert is, aki szerint a társadalomnak már régóta szüksége volt egy új adózási politikára, mert még a régi, rendszerváltás-korabeli adózási rendszerrel küszködtek. Az új adózási rendszer lehetővé teszi, hogy a gazdák azzal foglalkozzanak, ami a feladatuk: állatokat neveljenek, növényt termeljenek és minőségi élelmiszert biztosítsanak az ország minden lakosának – mondta. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Több tízezer termelőhöz érkezik a napokban agrártámogatás – Gyorsuló kifizetésekkel segíti az Agrárminisztérium a gazdálkodókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A magyar mezőgazdaság képes a megújulásra
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Agrometeorológia: az őszi vetésnek nagy szüksége van a csapadékra
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Zöld átállás a klímapiacon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Miért tojik tojást a nyúl húsvétkor?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Régi génbanki gabonafajtákat tesztelnek egy új magyar mintaprogramban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

