Agrárkamara: mindenki érdekelt a magyar tej hazai értékesítésében
Mindenki érdekelt a magyar tej belföldi értékesítésében – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kedden az MTI-vel azt követően, hogy egyeztetést tartottak az érintettek, több nagy áruházlánc, valamint a termelők és a feldolgozók képviselői.
A résztvevők szerint összefogással kell tenni azért, hogy a termelők ne vigyék külföldre a magyar tejet, mert emiatt tejhiány alakulhat ki. Az agrárkamara továbbra is lobbizni fog, hogy az UHT és a hosszan eltartható tejek (ESL) általános forgalmi adója (áfa) is 5 százalékra csökkenjen – áll a tájékoztatásban.
A kamara emlékeztet, hogy az idei év tavaszától emelkedtek a felvásárlási árak az EU-ban, ugyanakkor Magyarországon stagnálnak. Itt a tej felvásárlási ára kilogrammonként 70 forint, míg Nyugat-Európában, illetve az exportpiacra kerülő tej ára ennek több mint másfélszerese, 110 forint.
A megbeszélésen a tejtermelők demonstrációs bizottságának képviselő elmondták: nem akarnak tüntetni, de ha szükséges, tüntetnek.
Több áruházlánc képviselője közölte: korábban is többször alkalmazkodtak a feldolgozók részéről előre jelzett áremelkedéshez, és erre most is nyitottak.
A résztvevők szerint javítani kell a tej-termékpálya szervezettségét, a tejpiaci környezetet hosszútávon kiszámíthatóbbá és kiegyensúlyozottabbá kell tenni, népszerűsíteni és növelni kell a tej- és tejtermékfogyasztást. Együtt kell működni a feketegazdaság elleni küzdelemben és a tisztességtelen piaci szereplők elleni fellépésben, az áringadozások tompítására tett törekvésekben, valamint a beszállítói szerződéses kapcsolatok rendezésében.
A NAK közleményében megjegyezték: a magyar tulajdonú kiskereskedelmi áruházláncok – a CBA, a Coop és a Reál – nem jelentek meg az egyeztetésen.
A CBA Kereskedelmi Kft. MTI-hez eljuttatott reagálása szerint az áruházlánc a tejterméktanács egyeztetésein, illetve Mélykuti Tiborral folytatott személyes megbeszélések alkalmával már többször jelezte, hogy maximálisan támogatja a tej áfájának csökkentését, ami enyhítheti a termelők problémáit. A magyar üzletlánc továbbra is elkötelezett a magyar termékek és természetesen a magyar tejtermékek iránt is – tették hozzá. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Együttműködési megállapodást kötött a NAK és a MATE
Együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar…
Tovább olvasom >A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara tagdíjkedvezményt nyújt mintegy 300 ezer tagjának
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) országos küldöttgyűlésének egyhangú döntése értelmében…
Tovább olvasom >A fiatal gazdák számára is elérhetővé teszi ingyenes pályázatírással kapcsolatos szolgáltatását a NAK
Újabb szolgáltatással segíti tagjait a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. A tavasszal…
Tovább olvasom >További cikkeink
Új korszak a világgazdaságban? – Új kihívások hazánk előtt
2025 májusa a világgazdaságban a változások felgyorsulását hozta. A Közel-Keleten…
Tovább olvasom >Így maradhat egészséges a haj és bőr a közeledő nyári kánikulában is
A hajformázás, festés és szárítás mind gyengíthetik a haj belső…
Tovább olvasom >Új ciklus, stabil működés, változatlan irány – bizalmat kapott az ÖRT vezetése
Az Önszabályozó Reklám Testület (ÖRT) közgyűlése megerősítette a szervezet közvetlen…
Tovább olvasom >