Agrárkamara: Magyarország az egyik legjelentősebb vadhúsexportőr Európában
Magyarország az egyik legjelentősebb vadhúsexportőr Európában – derül ki a vadhús belföldi piacát és fogyasztását bemutató kiadványból, amelyet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) tett közzé.

A koronavírus megviselte a piacot
Az évente 3800 tonna Magyarországon feldolgozott termék majdnem 90 százaléka külföldre, főképp Németországba és Olaszországba kerül – indokolták a kiadvány elkészítését, amelyet a közlemény európai szinten is egyedülálló összeállításként említ.
Magyarországon 46 vállalkozás foglalkozik vadhússal, amely értékes és különleges táplálék, ennek ellenére a fogyasztás fejenként mindössze 0,1 kilogramm, és 10 éve is csak a kétszerese volt – írta a NAK. Belföldön az idegenforgalom és a vendéglátás (HORECA) a legnagyobb felvevő, 60 százalékkal részesül a Magyarországon maradó mennyiségből. A koronavírus megviselte a piacot, de a fogyasztás tavalyelőtt már elérte a járvány előtti szintet – tették hozzá.
A NAK honlapján olvasható kiadványból kiderül az is, hogy belföldön a vadászatra jogosultak a lőtt vad majdnem 80 százalékát adják el kereskedőknek és vadfeldolgozóknak, a vadhús összetétele pedig kedvezőbb, mint a tenyésztett háziállatoké.
Magyarország az egyik legjelentősebb vadhúsexportőr Európában, mennyiség alapján az uniós piacon Lengyelországot, Németországot és Spanyolországot követve a negyedik – olvasható az online kiadványban.
Kapcsolódó cikkeink
Az agrárkamara a hazai gombapiac stabilizálódására számít a következő hónapokban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az agrárkamara a hazai gombapiac stabilizálódására számít a következő hónapokban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Beérnek a gombaágazatban végrehajtott fejlesztések
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Kissé javult az üzleti hangulat szeptemberben az euróövezetben és az EU-ban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Harmadával csökkent az élelmiszerpazarlásunk az elmúlt 8 évben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Új külsőt kapnak a PET-palackok: januártól kötelező a 25% újrahasznosított tartalom
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >