Agrárkamara: a versenyképesség növelése a magyar gazdáknak is érdeke
A magyar gazdáknak és az európai mezőgazdasági termelőknek is érdeke, hogy versenyképesen termeljenek, valamint, hogy fel legyenek készítve arra a nemzetközi versenyre, ami például a szabadkereskedelmi megállapodások révén gyűrűzik majd be az Európai Unióba, ezt pedig elsősorban a vissza nem térítendő agrártámogatások rendszere segíti elő – mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) alelnöke szerdán az M1 aktuális csatornán.
Kis Miklós Zsolt szerint ezek a támogatások azt szolgálják, hogy a termelők színvonalasan termeljenek, illetve, hogy minél jobban járuljanak hozzá a bruttó hazai termék (GDP) növekedéshez.
Felhívta a figyelmet arra, hogy a múlt héten a kérdésben tartott konferencián Brüsszelben az Európai Bizottság (EB) ugyanakkor azt a véleményt képviselte, hogy a vissza nem térítendő támogatások mértéke csökkenjen.
Kis Miklós Zsolt közölte az EB-nél még dolgoznak a részletek megalkotásán, ezért még nem dőlt el, hogy marad-e a jelenlegi rendszer, vagy az agrártámogatásokat a jövőben a gazdálkodók vissza térítendő támogatások formájában vehetik majd igénybe. A NAK alenöke úgy vélte, hogy a két rendszer kombinációja lehet a megoldás. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Helyi gyártókkal lépne az uniós piacra a Temu
Egyre nagyobb hullámokat vet a Temu térnyerése Európában – most…
Tovább olvasom >Az Európai Bizottság engedélyezte a géntechnológiával módosított szójabab behozatalát az EU-ba
Az Európai Bizottság engedélyezte a géntechnológiával módosított szójabab uniós behozatalát,…
Tovább olvasom >Megosztó alku: nő az ukrán mezőgazdasági termékek uniós importkvótája
Az Európai Unió új megállapodást írt alá Ukrajnával, amely több…
Tovább olvasom >További cikkeink
Csaknem 100 milliárd forintból fejlődhet tovább az élelmiszeripar
Megszülettek az első támogatói döntések a komplex élelmiszeripari fejlesztések kapcsán,…
Tovább olvasom >Veszélyben az élelmiszerbiztonság? Magyarország nem támogatja a Mercosur-egyezményt
Komoly aggodalmakat fogalmazott meg Nagy István agrárminiszter az EU és…
Tovább olvasom >Németországban emelkedtek a nagykereskedelmi árak júniusban
Németországban júniusban gyorsult a nagykereskedelmi árak éves növekedése, havi összevetésben…
Tovább olvasom >