Agrárkamara: a sertéspestis kínai megjelenése segítheti az uniós sertéstenyésztők helyzetét
Az afrikai sertéspestis kínai megjelenésének rövid távon haszonélvezői lehetnek az európai uniós, és így a magyar sertéstenyésztők is – mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) élelmiszeriparért felelős országos alelnöke kedden a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország! című műsorában.
Éder Tamás hozzátette, Kína az afrikai sertéspestis elterjedése miatt a sertés hús termelésének 10, 20 de akár 30 százalékát is elveszítheti. A Kínában zajló események az egész világpiacra kihatnak, ugyanis Kína rendelkezik a világ sertés állományának a felével, valamint Kína a világ legnagyobb sertéshús előállítója és fogyasztója is.
Éder Tamás szerint ha Kína a betegség miatti termeléskiesés ellenére fenn akarja tartani a fogyasztás mértékét, akkor a kialakult helyzetre kétféleképpen reagálhat: jelentős mennyiségű sertéshúst enged be az országba a korábbinál olcsóbb áron, illetve, nagyobb hangsúlyt helyez a helyettesítő fehérjékre, például a baromfihúsra. Mindezek következménye, hogy jelentős élő állat áremelkedés megy végbe a világon, ezért Magyarországon is számolni kell azzal, hogy az élő állat árának emelkedését a húsok és húskészítmények fogyasztói áremelkedése követi majd.
A Magyarországon várható áremelkedés mértékéről a szakember konkrét számot nem mondott, ugyanakkor közölte, hogy a húsok és húskészítményeknél az élő állat ára, illetve az ágazatban foglalkoztatottak munkabérének alakulása jelenti a legfőbb költségtényezőt. Magyarországon idén már az első három hónapban 40 százalékkal emelkedett az élő sertés ára, a munkabérek pedig több mint 10 százalékkal növekedtek. Mindezek együttes hatása pedig jelentős fogyasztói-áremelkedést idéz elő a közeljövőben, amely a sertéshúsból és a baromfihúsból készült termékeket is érinti majd – ismertette a NAK alelnöke. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A tudatos húsfogyasztásról indít kampányt a NAK a Remény farmról
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A jövő nem Made in China – Kína helye a világgazdaságban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >13 ezer tonna volt a 2024/25. évi értékesített és saját felhasználásra szánt hazai vadhús mennyisége
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
OKSZ: Az infláció sem indokolja már az árrésstop fenntartását
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: augusztusban a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Madár István: Árstopok nélkül magasabb lenne az infláció
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >