190 ezer új típusú őstermelő igazolványt adott ki az Agrárkamara szeptember végéig
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szeptember végéig 190 ezer új típusú őstermelő igazolványt adott ki a július végéig igényelőknek – közölte a köztestület hétfőn az MTI-vel.
A tájékoztatós szerint azok az őstermelők, akik igényelték, de valamilyen technikai ok miatt még nem kapták meg igazolványaikat, a NAK falugazdászaitól kaphatnak információt.
Az agrárkamara hangsúlyozza: az új igazolvány védett a hamisítás ellen, hozzájárul a tisztességes versenyhez, öt évig hatályos, és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal nyilvántartásában szereplő őstermelőre vonatkozó adat elérhető a hatóságok számára a kártya adattároló chipjén.
A 190 ezer új igazolvánnyal rendelkező őstermelőn kívül év végéig a mintegy 100 ezer régi, papír alapú igazolvánnyal rendelkező őstermelőnek is igényelnie kell a kártyát, ha 2017. január 1-jétől őstermelőként, jogfolytonosan kívánja folytatni tevékenységét – hívja fel a figyelmet a kamara. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Idén a tavalyinál 10 százalékkal több újbor készült
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >AM: hitelmoratóriummal segíti a kormány a gazdákat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Több mint 100 magyar gazdálkodó is tüntetett Brüsszelben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Visszatér a szilveszteri tűzijáték-vásár: december végén indul az ideiglenes értékesítés az áruházparkolókban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ötvenéves az első kelet-európai alkoholmentes sör
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Virsli: a sertésár már lefelé megy, a boltokban mégsem lesz olcsóbb – legkorábban tavasszal jöhet érdemi korrekció
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

