Agrárvonalon erősít a Takarékbank
A bankhoz csatlakozó vezető agrárpiaci szakember feladata egy agrár tudásközpont kialakítása lesz
Fórián Zoltán személyében több mint kétszázötven tanulmány, tucatnyi céges, szakágazati és ágazati stratégia alkotója csatlakozott a Takarékbank Közgazdasági Kutatási és Elemzési Osztályához. A számos nemzetközi és hazai projekt kivitelezésében részt vevő szakember nevéhez több mint húszéves elemzői, stratégiaalkotási és értékelési tapasztalat fűződik a mezőgazdaság, az élelmiszeripar és a vidékfejlesztés területén. A Takarékbankban a szövetkezeti hitelintézetek munkatársai számára elérhető agrárpiaci tudásbázis és az elemzéssel és képzéssel egyaránt foglalkozó agrár tudásközpont kialakítása lesz a feladata.
Fórián Zoltán fő szakterülete az EU Közös Agrárpolitikájának (KAP) intézményrendszere és működési feltételei – mindenekelőtt a szabályozás, a jogalkalmazás és a kapcsolódó jogi környezet, valamint az EU mezőgazdasági politikájával kapcsolatos elemzői tevékenység. Állandó közreműködője nemzetközi és hazai mezőgazdasági és vidékfejlesztési projekteknek, gazdag tapasztalatokkal rendelkezik a projektmenedzsment területén is. Előző munkahelyén, az Agrár Európa Kft.-nél 2002 óta üzletág igazgatóként tevékenykedett, ezt megelőzően hat évig a Rabobank Hungária Zrt., kutatási igazgatója, még korábban az Agrárgazdasági Kutató Intézet és a Kabai Cukorgyár Rt. munkatársa volt. Gazdaságpolitikai és befektetési tanácsadóként, valamint bankok, banki tisztviselők és vállalkozásvezetők részére megtartott tréningekben is dolgozott.
Fórián Zoltán a Vidékfejlesztési Miniszter megbízásából jelenleg is a 2014-2020-as ciklus élelmiszeriparért felelős EMVA -tanácsadójaként tevékenykedik. Az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetségének (EFOSZ) képviselője az Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program (AVOP) és az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) Monitoring Bizottságaiban, valamint részt vesz a Vidékfejlesztési Minisztérium Élelmiszeripari Fejlesztési Stratégiával foglalkozó munkacsoportjának munkájában is, a Magyar Sajtlovagrend tagja.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A piaci kihívások mellett is növekedni tudott a BioTechUSA-cégcsoport
Közzétette éves jelentését a tisztán hazai tulajdonú BioTechUSA-cégcsoport: a gazdasági…
Tovább olvasom >Megnövelt kapacitással segíti a húsvéti visszaváltást a MOHU
Az ünnepek közeledtével várhatóan a boltok forgalma növekedni fog, így…
Tovább olvasom >Húsvéti trendek: mit keresnek idén a vásárlók?
Tavaly márciusban, húsvét előtt közel 90 ezer doboz, azaz csaknem…
Tovább olvasom >