Agrár Szakma Sztár fesztivált rendeznek a Hungexpón Budapesten
Idén első alkalommal rendezik meg az Agrár Szakma Sztár Fesztivált április 15-16-án a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban, a rendezvényen a szakmai versenyek döntőjével párhuzamosan bemutatkoznak az agrárszakmák – mondta a főszervező Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke a verseny megnyitóján hétfőn Budapesten.
fotó: MTI/Balogh Zoltán
Győrffy Balázs kiemelte: a látogatók láthatják, saját élményeiken keresztül megtapasztalhatják, hogy az agrárium világa ma már nem ásó-kapából áll, nem egy letűnőben lévő rozsdás, sáros életforma, hanem egy folyamatosan modernizálódó, ígéretes, izgalmas életpálya-lehetőség.
Győrffy Balázs hozzátette: a 2018/2019-es tanévben az Országos szakmai tanulmányi verseny (OSZTV) keretében kilenc, a Szakma kiváló tanulója verseny (SZKTV) keretében tizenegy szakképesítés szerint versenyeznek a tanulók. A versenyekre az ország 92 szakképző iskolájából 688 tanuló nevezett be, a döntők első fordulóit 17 iskolában tartották, ezek zöme az Agrárminisztérium fenntartásában van – sorolta. A döntőbe jutottak a szakmájuk legjobbjai lettek Magyarországon – mondta az elnök.
Elmondta, hogy a NAK és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) tavalyi megállapodása értelmében a két szervezet fesztiváljaik megrendezésében együttműködik. Közös cél az ágazatok versenyképességének fenntartása, a szakképzés színvonalának emelése. Fontosnak nevezte, hogy a szakmai versenyt és fesztivált nem csak a kormányzat támogatta, hanem 53 cég és egyéni vállalkozó is.
Farkas Sándor, az Agrárminisztérium (AM) parlamenti államtitkára szerint a verseny üzenete, hogy az agráriumban is lehet szerethető hivatásra találni. Az ágazatban nemzedékváltásra van szükség, aranytartalék az ifjúság, a fesztivál ennek a jegyében népszerűsíti a mezőgazdasági munkát. Jelenleg 270 ezren vesznek részt az iskolai rendszerű agrárképzésben, ebből a tárca fenntartásában lévő 47 köznevelési intézményben 18 500 tanulót oktatnak. Véleménye szerint fel kell készülni arra, hogy a digitalizáció jelentősen átalakítja az ágazat emberi erőforrás igényét, a 21. század a precíziós gazdálkodás évszázada lesz.
Pölöskei Gáborné, az ITM szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára rámutatott: a szakmai tanulmányi versenyek népszerűsítik a szakképzést, a szakmákat, így pályaorientációs események is egyben. Minőségi munkával vissza kell állítani a szakmák elismertségét – hangsúlyozta.
A digitális kompetenciák igénye egyre nagyobb az agráriumban, a gazdaság, a technológia, a munkaerőpiac gyors változása újabb és újabb kihívást jelent. A szakképzés 4.0 stratégia ezekre a kihívásokra akar választ adni, a cél, hogy minél több vállalkozás lépjen be a duális képzés erősítésére az agráriumban is – tette hozzá. Fontosnak nevezte a piaci igényeknek megfelelő képzést, hozzátéve, hogy a siker csak a tartalom megújításával és a gyakorlati oktatás még erősebb elmélyítésével lehetséges. A kormány ezt nem csak a felsőoktatásban, hanem a középiskolai oktatásban is erősíteni szeretné – közölte.
Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke rámutatott: mindenféle képzést keresletorientálttá kell tenni, hogy az a valódi gazdaság igényeinek feleljen meg. Ez igaz a szakképzésre, a felnőttképzésre, ahogy a felsőoktatásra is. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Együttműködési megállapodást kötött az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ és az MKIK
Együttműködési megállapodást kötött az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ (AÖFK)…
Tovább olvasom >MKIK-alelnök: a gazdasági kihívásokból lehetőséget kell teremteni
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) feladata az, hogy a…
Tovább olvasom >Az állati termékpálya melletti uniós kiállást sürgeti a Farm Europe
Az állattenyésztési ágazatban tevékenykedők munkájának elismerését és megbecsülését szem előtt…
Tovább olvasom >További cikkeink
Gulyáságyúval és tacskófutammal indul a food truck szezon
Több száz éves „food truckok” érkeznek a Kincsem Parkba –…
Tovább olvasom >Május 13-án startol a 44. Országos Borverseny – Dr. Nagy István agrárminiszter fővédnöksége mellett nyitják meg a rangos eseményt
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) 2025. május 13-án rendezi meg…
Tovább olvasom >Portugieser csúcstalálkozó: Megvannak a jubileum győztesei
Április 23-án immár tizedik alkalommal szerveztek nemzetközi versenyt a portugieser…
Tovább olvasom >